Full text: A magyar korona országainak betegsegélyző pénztárai 1898-ban = Die Krankenkassen der Länder der ungarischen Krone im Jahre 1898

80* 
kozik, az ezredéves kiállítás serény munkálatainak befejeztével, azok 
természetes visszahatásaként. A többi városok közül ebben az ország 
részben csak Szabadka és Újvidék mutatnák számbavehető emelke 
dést ; Baján, Hódmezővásárhelyit, Szegeden, de különösen Zombor- 
ban megfogyott a betegsegélyző pénztári tagok száma, hihetőleg annak 
a következményeként, hogy ipari életünk súlypontja mind erősebben 
a felvidéki és a nyugoti vármegyék felé terelődik. Ezt mutatja a Tisza 
jobb partján lévő vármegyéknek, Beregnek, Gömörnek, Sárosnak, Ung- 
nak, Zemplénnek, de különösen Szepesnek növekvő taglétszáma is. 
A Tisza bal partjának jobbára alföldi fekvésű vármegyéiben 
legnagyobbrészt csökkent a betegpénztári tagok száma; az egész 
országrész összegénél mutatkozik ugyan némi emelkedés, de ez is 
csekély, 4‘eo százalékot tevő. Bihar vármegyének különben csekély 
számú pénztári tagjait (a bihari iparvállalatok munkásai részint 
bányászati társládákhoz, részint a nagyváradi kerületi betegsegélyző 
pénztárhoz tartoznak) egy ipartestületi pénztárnak az 1898. évben 
történt alakulása majdnem megkétszerezte, azonban megfelelően 
apadt a nagyváradi pénztári tagok száma. A Tisza-Maros szögében,, 
a hol átlagosan 8"io százaléknyi csak a gyarapodás, kiválik az ipar 
űző Temesvár 42'ai százaléknyi és az ugyancsak iparos jellegű 
Krassó-Szörény vármegye 16'21 százalékot tevő szaporodásával. 
Aradon, Pancsován és Csanád vármegyében csökkenés mutatkozik. 
Erdélyben az országos átlagot leginkább felülhaladó , 24"89 szá 
zaléknyi gyarapodás mutatkozik, mely főleg az ipar, különösen az 
erdőipar fejlődésének tudható be. Zavarja azonban a helyes 
megítélést itt is egy vármegyének, Hunyadnak rendkívül magas, 
1.153*67°/o-ot kitevő szaporodási aránya. A Hunyad vármegyei 
kerületi betegsegélyző pénztár ugyanis csak az -1895, év folyamán 
alakulván, szervezkedését és taggyüjtését a következő évben is. 
folytatta és ekkor is fejezte be; 1895-ben a Hunyad vármegyei 
pénztáraknak még csak 168 tagjuk van, 1896 végén pedig már 1816. 
Fiúméban az országos átlagnak legjobban megfelelő, 14've százalé 
kos szaporodás mutatkozik; Horvát-Szlavonországokból törvény- 
hatóságok szerint való részletes adatok csak 1896-tól kezdve állanak 
rendelkezésünkre; ez idő óta Pozsega, és Verőcze vármegyék, 
továbbá Varazsd, Zágráb városok mutatnak állandóbb emelkedést. 
A törvényhatóságok szerint való áttekintésben — mint lát 
tuk — a betegsegélyző pénztári tagok számának növekedése és 
csökkenése elég nagy és gyakran szabálytalan, vagy legalább is 
mellékes körülmények által befolyásolt hullámzást tüntet föl. Az 
alábbi táblázat ezt a taghullámzást a betegsegélyző pénztárak jellege 
szerinti megoszlásában mutatja be. 
Arbeiten dér Millennar-Ausstellung schon beendigt waren, einige 
Abnahme als natürliche Rückwirkung zéigt. Von den übrigen Stádten 
zeigen in diesem Landestheil nur Szabadka und Újvidék eine 
betráchtlichere Vermehrung; in Baja, Hódmezővásárhely, Szeged, 
besonders aber in Zombor hat die Zahl dér Kassenmitglieder 
abgenommen, vermuthlich als Folge dessen, dass dér Schwerpunkt 
unseres Gewerbelebens sich immer stárker nach den nördlichen und 
westlichen Komitaten hin verschiebt. Dies ergibt sich auch aus 
dér Steigerung des Mitgliederstandes in den Komitaten am rechten 
Theiss-Ufer, in Bereg, Gömör, Sáros, Ung, Zemplén, besonders 
aber in Szepes. 
In den Komitaten des linken Theiss-Ufers von zumeist tief- 
lándischer Lage hat die Zahl dér Krankenkassen-Mitglieder zum 
grössten Theile abgenommen; in dér Summe des ganzen Landes- 
theiles zeigt sich zwar einige Steigerung, doch áuch diese ist 
gering, und betrágt nur 4"60°/o. Die übrigens nicht zahlreichen 
Kassenmitglieder des Komitates Bihar (die Arbeiter dér Biharét- 
Industrie-Unternehmungen gehören theils zu Bergwerks-Bruderladen, 
theils zűr Nagyváradéi - Bezirks-Krankenkasse) habén sich zufolge 
dér Errichtung einer Gevverbekorporations-Kassa beinahe verdoppelt, 
aber die Zahl dér Nagyvárader Kassenmitglieder hat dementspre- 
chend abgenommen. ím Theiss-Maros-Becken, vvo die Vermehrung 
durchschnittlich nur 8*lo°/o betrágt, ragt das gevverbetreibende 
Temesvár mit einer Zunahme von 42'ai und das Komitat Krassó- 
Szörény von gleichfalls industriellem Karakter mit einer Zunahme 
von 16'2i Perzent hervor. In Arad, Pancsova und im Komitat 
Csanád zeigt sich eine Abnahme. 
In Siebenbürgen zeigt sich eine den Landesdurehschnitt am 
bedeutendsten übersteigende Zunahme von 24‘89 Q /o, welche vor- 
nehmlich dér Entwickelung des Gewerbes, besonders dér Forst- 
industrie zugeschrieben werden kann. Aber auch hier vvird die 
richtige Beurtheilung durch das überaus grosse, 1.153 - 67°/o be- 
tragende Vermehrungs-Verháltnis eines Komitates, Hunyad, gestört. 
Die Bezirks-Krankenkasse des Komitates Hunyad wurde námlich 
erst im Laufe des Jahres 1895 konstituirt, setzte die Organisirung 
und Mitgliederwerbung im náchsten Jahre fórt und beendigte sie 
damals auch; 1895 habén die Kassen im Komitat Hunyad bloss 
168 Mitglieder, Ende 1896 aber schon 1816. In Fiume zeigt sich 
eine dem Landesdurehschnitt am meisten entsprechende Ver 
mehrung um 14'76°/o ; aus Kroatien-Slavonien stehen uns nach 
Munizipien detaillirte Daten erst seit 1896 zűr Verfügung; seither 
zeigen die Komitate Pozsega und Verőcze und die Stádte Varazsd 
und Zágráb eine stándigere Steigerung. 
In dér Ubérsicht nach Munizipien zeigt — wie vvir gesehen 
habén — die Zu- und Abnahme dér Zahl dér Krankenkassen- 
Mitglieder genug grosse und oft unregelmássige oder doch durch 
Nebenumstánde beeinflusste Fluktuationen. Die folgende Tabelle 
stellt diese Fluktuation dér Mitglieder in ihrer Vertheilung nach dem 
Karakter dér Krankenkassen dar. 
Tagok száma az 
Mitgliederzahl am Eude des Jahres 
A taglétszám gyarapodása vagy csökkenése (—) 
Zu- oder Abnahme (—)■ des Mitgliederstandes 
A betegsegélyző pénztárak jellege 
Karakter dér Krankenkassen 
1895 
1896 
1897 
1898 
abszolút számokban 
— in absoluten Zaltlen 
°/o-okban 
— in o/o 
év végén 
von 1895-ről 
auf 1896-ra 
I von 1896-ró 
\auf 1897-re 
von 1897-ről 
auf 1898-ra 
' 
von 1895-ről 
auf 1898-ra 
von 1895-ről 
auf 1896-ra 
von 1896-ról [von 1897-ről Ivón 1895-ről 
auf 1897-re auf 1898-ra jauf 1898-ra 
a) Magyarország. 
Ungarn. 
244.592 
256.287 
273.215 
8.900 
11.695 
16.928 
37.523 
3 - 77 
4*78 
6'61 
15-92 
Ipartestületi — Gewerbekorporations- . . . 
70.218 
65.561 
67.723 
74.112 
—4.657 
2.162 
6.389 
3.894 
—e-63 
3-30 
9-43 
5*55 
Gyári és vállalati — Fabriks- und Unter- 
160.791 
165.694 
180.254 
16.177 
4.903 
14.560 
35.640 
11*19 
3-05 
8-79 
24-64 
Magánegyesület — Privatvereins-Kassen . 
89.481 
87.082 
86.914 
,89.715 
, —3.399 
—168 
2.801 
234 
—8' 68 
— 0'19 
3’22 
0'26 
Összesen — Zusammen . . . 
540.005 
558.026 
576.618 
617.296 
18021 
18.592 
40.678 
77,291 
3 - 33 
3-33 
7**05 
14'sij 
b) Horvát-SzlaYonországok. 
Kroatien-Slavonien. 
Kerületi — Bezirks- 
27.156 
29.655 
30.736 
34.324 
2.499 
1.081 
3.588 
7.168 
9 - 20 
3’65 
11’67 
26-39 
Ipartestületi. — Geiverh ekorporations- . . . 
212 
326 
185 
170 
114 
—141 
—lő 
-43 
53-77 
—45-25 
—S'll 
— 49-81 
Gyári és vállalati — Fabriks- und Unler- 
nehmnngs- 
2.102 
3.028 
4.321 
4.472 
926 
1.293 
151 
2.370 
44 - os 
42-70 
3-49 
1 12-75 
Magánegyesületi — Privatvereins-Kassen . 
— 
— 
— 
— 
— 
— 
— 
— 
— 
— 
— 
Összesen — Zusammen . . , 
29.470 
33.009 
35.242 
38.966 
3.589 
2.233 
3.724 
9.496 
12 - oi 
6-76 
10*67 
32-22 
c) Magyarbirodalom. 
Königreich Ungarn. 
262.848 
274.247 
287.023 
307.539 
11.399 
12.776 
20.516 
44.691 
4-34 
4’66 
7-15 
17-00 
Ipartestületi —- Gewerbekorporations- . . 
70.430 
65.887 
67.008 
74.282, 
—4.543 
2-021 
6.374 
3.852 
—6'45 
3’07 
9'39 
5'47 
Gyári és vállalati — Fabriks- nnd Unter- 
nehmungs- 
146.716 
163.819 
170,015 
184.726 
17.103 
6.196 
14.711 
38.010 
11-65 
3-78 
8‘65 
25-»i 
Magánegyesületi — Privatvereins-Kassen . 
89.481 
87.082 
86.914 
89.715 
—3.399 
—168 
2.801 
234 
—3'68 
—0'19 
3*22 
0'26 
Összesen — Zusammen . . . 
569.475 
591.035 
611.860 
666.262 
21.560 
20.825 
44.402 
86,787 
3'79 
3-62 
7*26 
15 - 24
	        
Waiting...

Note to user

Dear user,

In response to current developments in the web technology used by the Goobi viewer, the software no longer supports your browser.

Please use one of the following browsers to display this page correctly.

Thank you.