159*

Máskép  sorakoznak  azonban  ezek  a  számok,  ha  az  egy  beteg
tagra  eső  tápdíjas  és  kórházi  napok  arányát  tekintjük.  A  fönti
számok  azt  bizonyították,  hogy  a  megbetegedés  veszélyének  mily
mértékben  van  kitéve  egyik  vagy  másik  foglalkozási  ág;  az  alább
következő  felsorolás  pedig  arra  fog  világot  vetni,  hogy  egy-egy
foglalkozási  ágban  a  betegségek  súlyos  vagy  könnyebb  volta  szerepel-e
  inkább  ?  Ebben  a  tekintetben  a  könyvkötők  vannak  a  legrosszabb ­
  helyzetben,  a  kiknél  egy  beteg  munkás  keresetképtelensége
átlagosan  25*39  napig  tart;  azután  a  légszeszgyári  munkások,  a
kiknél  egy  betegre  23*72  tápdíjas  vagy  kórházi  nap  esik.  Három
hetet  meghaladó  a  betegség  átlagos  időtartama  még  az  ácsoknál  és
kőműveseknél,  a  hol  egy  beteg  állag  22*71  napig  keresetképtelen,
továbbá  a  szobafestőknél  és  czímfestőknél,  a  hol  egy  betegségi
esettel  21*99  napi  munkaképtelenség  jár,  azután  a  szállodásoknál  és
pinczéreknél,  a  hol  a  betegség  átlagos  időtartama  21*58,  a  kőfaragóknál ­
  21*56,  a  czipészeknél  és  csizmadiáknál  21  52,  végül  a  hajózási
alkalmazottaknál  21*oe  napi  átlagos  keresetképtelenséggel.  Ebben  az
összefoglalásban  tehát  egyetlen  oly  foglalkozási  ág  sem  szerepel,
a  mely  föntebb  a  megbetegedésnek  leggyakrabban  kitett  foglalkozások ­
  között  lett  volna  kitüntetve.  Ellenben  a  legtöbb  közülök  úgy
szerepel,  mint  a  mely  kevésbbé  forog  a  megbetegedés  veszélyében;
ezek  a  foglalkozások  tehát,  nevezetesen  a  könyvkötőké,  ácsoké  és
kőműveseké,  szobafestőké  és  czímfestőké,  szállodásoké  és  pinczéreké,
  czipészeké  és  csizmadiáké,  végül  a  hajózási  alkalmazottaké
annyiban  mégis  az  egészség  rovására  mennek,  hogy  bár  megbetegedésre ­
  ritkábban  adnak  okot,  rendszerint  súlyosabb  és  tartósabb
munkaképtelenséget  okoznak.
Egy,  illetve  két  hétnél  rövidebb  a  betegség  átlagos  időtartama  a
fodrászoknál,  a  hol  egy  megbetegedésre  6*86  tápdíjas  és  kórházi  nap
jut,  továbbá  a  vegyészeti  ipar  munkásainál  10 - 77  napi  keresetképtelenséggel, ­
  azután  a  faipari  (fürészgyári)  alkalmazottaknál,  12*40
napi  időtartammal,  a  sütőknél,  12*57  napi,  az  építési  vállalatok  alkalmazottaméi ­
  13*29  napi  s  a  czukorgyári  munkásoknál  13*so  napi
átlagos  időtartamával  egy-egy  megbetegedésnek.  E  foglalkozások
közül  a  fodrászoké,  a  vegyészeti  iparban,  építési  vállalatoknál  és  a
czukorgyárakban  alkalmazottaké  föntebb  mint  a  megbetegedés  veszélyének ­
  erősebben  kitett  hivatások  voltak  fölemlítve  ;  ezt  a  magasabb
betegedési  százalékot  azonban  mérsékeli  náluk  a  betegség  időtartamának ­
  rendszerint  rövidebb  volta  s  a  keresetképességnek  gyorsabb
visszanyerése.
E  két  összeállítás  eredményeként  egészségesebb  foglalkozásoknak ­
  kell  tartanunk  azokat,  a  melyeknél  a  keresetképtelenség ­
  tartama  múlóbb,  a  nélkül,  hogy  a  megbetegedés  eshetősége
nagy  volna,  a  minők  volnának  a  felsoroltak  közül  a  faipari  és  a
sütőfoglalkozások.  A  faipari  munkásokra  vonatkozólag  nincs  is'
■okunk  kétkedni  ebben,  mert  a  faipari  telepek  egy  nagy  része  külön
betegsegélyző  pénztárat  tartván  fenn,  ez  összeállításban  a  faipari
munkásoknak  jó  nagy  kontingense  tényleg  benne  szerepel.  Már  azonban ­
  a  sütőknél  kérdéses,  hogy  a  kiválasztás  helyesen  történt-e  s
•az  a  mindössze  két  betegsegélyző  pénztárban  szereplő  2.264  főnyi
sütőiparos,  kellőképen  reprezentálja-e  a  kerületi  és  ipartestületi  pénztárakban ­
  szereplő  összes  többi  munkását  ennek  az  iparágnak?
Az  egészségtelenebb  foglalkozások  között,  a  melyeknél  egy-egy
betegség  hosszabb  ideig  tartó  munkaképtelenséget  okoz,  a  nélkül,
hogy  ezt  ellensúlyozná  a  megbetegedés  kisebb  valószínűsége,  a  légszeszgyári ­
  munkásokét  és  a  kőfaragókét  találjuk.  Nem  lesz  érdektelen ­
  itt  fölemlíteni  még  egy-két  foglalkozási  ágnak  arányszámát  a
megbetegedés  valószínűségére  s  egy  betegségi  eset  átlagos  időtartamára ­
  vonatkozólag,  olyan  foglalkozásokét,  a  melyek  a  fönti  összeállításban ­
  nagyobb  munkáslétszámmal  szerepelnek  s  igy  a  nyert
-arányok  megbízhatósága  mellett  a  megfigyelés  nagyobb  köre  kezeskedik. ­
  Jelesül  a  vasúti  alkalmazottakra  vonatkozólag  102.625  egyéntől ­
  gyűlt  adatok  bizonyítják,  hogy  az  alkalmazottak  31  százaléka
szenved  az  év  folyamán  keresetképtelenséget  okozó  betegségben,
s  egy  betegségi  eset  átlagos  időtartama  14*69  nap.  A  dohánygyári
munkások  kivétel  nélkül  fölvétettek  ez  összeállításba,  mert  minden
dohánygyár  tart  fenn  külön  betegsegélyző  pénztárat;  a  rájuk

Eine  andere  Reihenfolge  zeigen  aber  diese  Zahlen,  wenn  das
Verháltnis  dér  auf  einen  Tag  entfallenden  Pflegegeld-  und  Spitalstage
  in  Betracht  gezogen  wird.  Die  oben  mitgetheilten  Zahlen
zeigten,  in  welchem  Maasse  dér  eine  oder  dér  andere  Bescháftigungszweig
  dér  Gefahr  dér  Erkrankung  ausgesetzt  ist;  die  untén  folgende
  Anführung  aber  wird  darauf  ein  Licht  werfen,  ob  bei  einem
Bescháftigungszweige  schvverere  oder  leichtere  Erkrankungen  vorherrschen.
  In  dieser  Hinsicht  befinden  sich  die  Buchbinder  in  dér
schlimmsten  Lage,  bei  denen  die  Erwerbsunfáhigkeit  eines  kranken
Arbeiters  durchschnittlich  25*39  Tagé  dauert;  dann  die  Gasfabriks-Arbeiter,
  bei  denen  23*72  Pflegegeld-  odér  Spitalstage  auf  einen
Kranken  entfallen.  Drei  Wochen  überschreitet  noch  die  durchschnittliche
  Krankheitsdauer  auch  bei  den  Zimmerleuten  und  Maurern,
  wo  ein  Kranker  durchschnittlich  22*71  Tagé  láng  erwerbsunfáhig
  ist,  ferner  bei  den  Zimmer-  und  Schildermalern,  wo  mit  einem
Krankheitsfall  eine  21  *99-tágige  Arbeitsunfáhigkeit  verbunden  ist;
dann  bei  den  Hotelbediensteten  und  Kellnern,  wo  die  Durchschnittsdauer
  dér  Krankheit  21*ös  Tagé  ist,  bei  den  Steinmetzen  mit  21*56,
den  Schustern  und  Csizmenmacher  mit  21*52,  schliesslich  den  Schifffahrts-Angestellten
  mit  21  *oe-tágiger  durchschnittlicher  Erwerbsunfáhigkeit. ­
  In  dieser  Zusammenfassung  kommt  alsó  kein  einziger
solcher  Bescháftigungszweig  vor,  welcher  oben  unter  den  dér  Erkrankung ­
  am  meisten  ausgesetzten  Bescháftigungen  ausgewiesen
wáre.  Dagegen  sind  die  meisten  derselben  als  solche  dargestellt,
welche  in  geringerem  Maasse  in  dér  Gefahr  dér  Erkrankung  schweben  ;
diese  Bescháftigungen,  namentlich  die  dér  Buchbinder,  Zimmerleute
  und  Maurer,  Zimmer-  und  Schildermaler,  Hotelbediensteten
und  Kellner,  Schuster  und  Csizmenmacher,  schliesslich  dér  Schifffahrts-Angestellten
  gehen  doch  insofern  auf  Kosten  dér  Gesundheit,
  dass  sie  zwar  seltener  Grund  zűr  Erkrankung  gébén,  aber
gewöhnlich  eine  schwerere  und  dauerndere  Arbeitsunfáhigkeit  verursachen.

Weniger  als  eine,  beziehungsweise  zwei  Wochen  betrágt  die
durchschnittliche  Krankheitsdauer  bei  den  Erisemen,  wo  auf  eine
Erkrankung  6*36  Pflegegeld-  und  Spitalstage  entfallen,  ferner  bei  den
Arbeitern  dér  chemischen  Industrie  mit  10*77-tágiger  Erwerbsunfáhigkeit, ­
  dann  bei  den  Holzindustrie-(Ságemühlen)-Angestellten  mit  12*40-tágiger
  Dauer,  bei  den  Báckern  mit  12*67-tágiger,  bei  den  Bauunternehmungs-Angestellten
  mit  13*29-tágiger,  und  den  Zuckerfabriks-Angestellten
  mit  13*so-tágiger  Dauer  je  einer  Erkrankung.
Von  dicsen  Bescháftigungen  werden  die  dér  Friseure,  dér  in  dér
chemischen  Industrie,  den  Bauunternehmungen  und  den  Zuckerfabriken
  Angestellten  als  dér  Gefahr  dér  Erkrankung  stárker  ausgesetzte
  Berufe  erwáhnt;  dieses  höhere  Erkrankungs-Perzent  wird
aoer  bei  ihnen  durch  die  dér  Regei  nach  kürzere  Dauer  dér  Krankheit ­
  und  die  raschere  Wiedererlangung  dér  Erwerbsfáhigkeit  gemássigt.

Als  Ergebnis  dieser  neuen  Zusammenstellungen  sind  alsó
diejenigen  als  gesundere  Bescháftigungen  zu  betrachten,  bei  denen
die  Dauer  dér  Erwerbsunfáhigkeit  vergánglicher  ist,  ohne  dass  die
Eventualitát  dér  Erkrankung  gross  wáre;  solche  wáren  von  den
angeführten  die  Bescháftigungen  dér  Holzindustriellen  und  dér
Bácker.  Hinsichtlich  dér  Holzindustrie-Arbeiter  ist  auch  kein
Grund  vorhanden  hieran  zu  zweifeln,  denn  ein  grosser  Theil  dér
Holzindustrie-Anlagen  erhált  eigene  Krankenkassen,  und  so  ist  in
dicsen  Zusammenstellungen  faktisch  ein  recht  grosses  Kontingent
dér  Holzindustrie-Arbeiter  enthalten.  Bei  den  Báckern  jedoch  ist  es
fraglich,  ob  die  Auswahl  richtig  geschehen  ist,  und  ob  die  im
Ganzén  in  zwei  Krankenkassen  vorkommenden  2264  Bácker-Gewerbsleute
  die  sámmtlichen  übrigen  in  deo  Bezirks-  und  Gewerbekorporations-Kassen
  befindlichen  Arbeiter  dieses  Gewerbszweiges
  in  entsprechender  Weise  vertreten  ?
Unter  den  ungesunderen  Bescháftigungen,  bei  welchen  eine
Krankheit  eine  lánger  andauernde  Arbeitsunfáhigkeit  verursacht,
ohne  durch  die  geringere  Wahrscheinlichkeit  dér  Erkrankung  aufgewogen
  zu  werden,  findet  sich  die  dér  Gasfabriks-Arbeiter  und
dér  Steinmetze.  Es  wird  nicht  uninteressant  sein,  hier  noch  die
Verháltniszahl  einiger  Bescháftigungszweige  bezüglich  dér  Wahrscheinlichkeit ­
  dér  Erkrankung  und  dér  Durchschnittsdauer  eines
Krankheitsfalles  zu  erwáhnen,  solcher  Bescháftigungszweige,  welche
in  dér  obigen  Zusammenstellung  mit  einem  grösseren  Arbeiterstande
figuriren  und  so  ein  grösserer  Kreis  dér  Beobachtungen  für  die  Verlásslichkeit
  dér  erlangten  Daten  bürgt.  So  beweisen  vornehmlich  die  bezüglich ­
  dér  Bahnangestellten  über  102.625  Individuen  gesammelten  Daten,
dass  im  Laufe  des  Jahres  31  Perzent  dér  Angestellten  an  Erwerbsunfáhigkeit ­
  verursachenden  Krankheiten  leiden,  und  dass  die  durchschnittliche ­
  Dauer  eines  Krankkeitsfalles  14*59  Tagé  betrágt.  Die
Tabakfabriks-Arbeiter  waren  ohne  Ausnahme  in  dieser  Zusammenstellung ­
  aufgenommen,  denn  jede  Tabakfabrik  erhált  eine  besondere
  Krankenkasse;  die  hierauf  bezüglichen  Daten  sind  alsó  die
verlásslichsten.  72  Perzent  dér  Arbeiter  dér  Tabakfabriken  erkran-