29* Az iparstatisztika személyi részével a korábbi népszámlálások nem sokat foglalkoztak; ügy az 1869-iki, mint az 1880-iki nép- számlálás mellőzte az ipari népességnek iparáganként való elkülö nítését és megelégedett az önálló vállalkozók, segédek, tanonczok, munkások, stb. számának kitüntetésével. Jóval többet nyújt e tekintetben az 1890. évi népszámlálás, mely a foglalkozásoknak szánt vaskos II. kötetében (1. Magyar Statisztikai Közlemények. Új folyam, II. kötet) új módszerével első rangú forrást képez az iparos népesség viszonyainak megismerésé ben. Az új módszer kombinálása a népszámlálási módszernek, mely az egyént és a specziális foglalkozás-statisztikai módszerek nek, melyek a vállalatot teszik meg a számlálás egységéül; gya korlati megvalósítása abban áll, hogy a népszámlálási számláló lapon minden ipari segédszemélyhez az a kérdés is intéztetett, h °gy névszerint mely mesternél, mely vállalatnál, mely munka adónál van alkalmazva. Ez az új módszer lehetővé tette a külön böző vállalatok munkásainak szakmunkájuk szerint való részlete zését s a munkanélküliek számának kiderítését (ez utóbbi azonban a népszámlálás időpontja miatt nem volt egészen megbízható). A foglalkozási viszonynak gazdag részletezése, a vándoriparnak, azaló kereskedésnek, ügynököknek és alkuszoknak a tulajdon- . P er J' 'P ai 'tól \ aló különválasztása, mind teljes sikerrel keresztül vihető volt az új módszer következtében, a melynek s vele az 18J0. évi foglalkozási statisztikának különös érdeméül tudható be az ipari vállalatoknak nagyság szerint való sokoldalú részlete zése is. 1890 óta a legújabb időkig érdemlegesebb lépés alig történt a ma gyar iparstatisztikában. Megemlítésre méltó, hogy a múlt kísérletei is mindig visszavezethetők valami gyakorlati indokra, a mely az iparstatisztika egy vagy más ágának megindilását ered ményezte. Egyik korábbi felvétel sem történt, hogy úgy mondjuk, önmagáért s nem jelent meg úgy, mint valami önálló, szerves és állandóbb jellegű alkotás. A népszámlálás kapcsán foganatosított foglalkozási felvételek maguknak a népszámlálásoknak köszönhették lételüket; az 1871, évi iparstatisztikai fölvétel kapcsolatban volt az ipartörvény előmunkálataival; az 1884. és 1885. évi összeírás a közelgő országos általános kiállítás kedvéért készült, az 1895. évi malomipari statisztikai felvétel pedig az 1896. évi ezredéves kiállításnak köszönheti keletkezését. Hasonlóképen gyakorlati ok adott léteit a legújabb idők iparstatisztikai műveleteinek is. A kereskedelemügyi minister úr a hazai ipái fejlesztésére és támogatására megindított nagyszabású és széles körű akcziójában mindinkább szükségét érezte az ország gyáripara ez idő szerinti állapotát és fejlettségét feltüntető adatok ba', s az iparfejlesztési akczió eredményességéhez nélkülözhetet- enne \ált mielőbb kimerítő és pontos statisztikai adatgyűjtést zervezn 1 a gyáriparról. Már az 1893. évi XXVIII. t.-cz. életbe- , u- 6 °n gyűjtöttek ugyan az iparfelügyelők gyárvizsgála- a maval adatokat a gyár berendezéséről, termelőképességé- ro , a gyár an alkalmazott munkásszemélyzet létszámáról, munkaidő- es erviszonyairól, továbbá a munkásjóléti intézményekről, és ezen a ato évről-éue (az 1898. éviek a m. kir. központi statisztikai ^vata an) fel is dolgoztattak és országosan összesittettek is ugyan, minthogy azonban az iparfelügyelők száma különösen kezdet en sokkal kisebb volt, hogysem az ország összes gyárait egy ev en megvizsgálhatták volna, s igy az általuk gyűjtött adatok teljes fije roztatast nem is nyújthattak, a kereskedelemügyi minister úr ejes es ímeritő gyári és munkabér-statisztika, továbbá termelési statisztika létesítését határozta el, az előbbinek a megindítását a m. kir. központi statisztikai hivatalra bízván 1898. évi május hó 12-en 32.546. sz. a. kelt rendeletével. A statisztikai hivatal az 1898. év nyarán több iparvállalatnál a helyszínén tanulmányoztatván az adatgyűjtés módozatainak kér dését, október hó 12-én 4813. eln. sz. a. mutatta be a felvételnél használandó kérdőív tervezetét, melyet a kereskedelemügyi minis ter úr némi módosítások után kivitelre el is fogadott. A gyárak és ipartelepek számára készült kérdőív kitöltésére mindazon ipari vállalatok köteleztettek, a melyek motorikus erőt Mit dem persönlichen Theile dér Gevverbestatistik habén sich die früheren Volkszáhlungen nicht viel bescháftigt; sowohl die 1869-er als auch die 1880-er Volkszáhlung hat von dér Speziflzirung dér gewerblichen Bevölkerung nach Industriezweigen abgesehen und sich mit dem Ausweisen dér Zahl dér selbststándigen Unter- nehmer, Gehilfen, Lehrlinge, Arbeiter u. s. w. begnügt. Bedeutend mehr leistet in dieser Hinsicht die Volkszáhlung vöm Jahre 1890, welche in dem die Bescháftigungen behandelnden voluminösen II. Bande (s. Ungarische Statistische Mittheilungen. Neue Folge. II. Bánd) mit ihrer neuen Methode eine Quelle ersten Ran gos für die Erkenntnis dér Verháltnisse dér gewerblichen Bevöl kerung bildet. Die neue Methode ist eine Kombination dér Volks- záhlungs-Methode, welche das Individuum, und dér speziellen Me thode dér Bescháftigungs-Statistik, welche die Unternehmung als Záhlungseinheit betrachtet; ihre praktische Durchführung besteht darin, dass auf derjVolkszáhlungs-Záhlkarte an jede gewerbliche Hilfs- person auch die Frage gestellt wurde, bei welchem Meister, welcher Unternehmung, welchem Arbeitgeber sie namentlich angestellt ist. Diese neue Methode ermöglichte die Spezifizirung dér'Arbeiter dér verschiedenen Unternehmungen nach ihrem Arbeitfach und den Ausweis dér Zahl dér Arbeitslosen (diese letzteré aber war wegen des Zeitpunktes dér Volkszáhlung nicht ganz verlásslich). Die reiche Detaillirung des Bescháftigungs-Verháltniöses, die Absonderung dér Wanderindustrie, des Hausirhandels, dér Agenten und Sensale vöm eigentlichen Gewerbe, das alles war zufolge dér neuen Methode mit vollem Erfolge durchführbar, und es kann ihr und damit dér Bescháfdgungsstatistik vöm Jahre 1890 auch die vielseitige Spezi flzirung dér Industrie-Unternehmungen nach dér Grösse als beson- deres Verdienst angerechnet werden. Seit 1890 bis in die neueste Zeit ist in dér ungarischen Ge- werbestatistik kaum irgend ein meritorischerer Schritt gethan wor- den. Es ist ervváhnenswert, dass auch die Versuche dér Vergan- genheit immer auf irgend ein praktisches Motiv zurückgeführt werden können, welches die Inaugurirung des einen oder des andern Zwei- ges dér Gewerbestatistik zűr Folge hatte. Keine dér frühern Auf- nahmen geschah sozusagen ihrer selber wegen und keine erschien als eine selbstándige, organische Schaffung von stándigerem Ka rakter. Die in Verbindung mit dér Volkszáhlung durchgeführten Bescháftigungs-Aufnahmen verdanken ihr Entsíehen den Volks záhlungen, die gewerbestatistische Aufnahme vöm Jahre 1871 stand in Verbindung mit den Vorarbeiten zum Gewerbegesetz; die Kon- skription von 1884 und 1885 erfolgte um dér bevorstehenden allgemeinen Landesausstellung willen, die 1895-er statistische Auf nahme dér Mühlenindustrie aber hat ihr Entstehen dér Millennar- Ausstellung des Jahres 1896 zu verdanken. Eine gleichfalls praktische Ursache veranlasste auch die ge- werbestatistischen Elaborate dér neuesten Zeit. -Dér Herr Handels- minister fühlte bei seiner behufs Entwickelung und Unterstützung dér heimischen Industrie iniziirten grossangelegten und auf weite Kreise berechneten Aktion immer mehr die Nothwendigkeit von den derzeitigen Zustand und Entwickelungsgrad dér Fabriksindustrie des Landes darstellenden Daten, und um dér" auf die Entwickelung des Gewerbes abzielenden Aktion den Erfolg zu sichern, wurde es unerlásslich, über die Fabriksindustrie je eher eine erschöpfende und genaue statistische Datensammlung zu beschaffen. Schon seit dem Inslebentreten des G.-A. XXVIII : 1893 sammelten zwar die Gevverbeinspektoren bei Gelegenheit dér Fabriksinspizirungen An- gaben über die Einrichtung und Produktionsfáhigkeit dér Fabrik, über den Stand, die Arbeitszeit und Lohnverháltnísse des in dér Fabrik angestellten Arbeiterpersonals, ferner über die Arbeiter- wohlfahrts-Einrichtungen, und diese Daten wurden zwar von Jahr zu Jahr (die vöm Jahre 1898 im k. u. statistischen Zentralamt) aufgearbeitet und für das ganze Land zusammengefasst, da aber die Zahl dér Gevverbeinspektoren besonders anfangs viel zu Idein war, als dass sie in einem Jahre allé Fabriken des Landes hátten inspiziren können, und so die durch sie gesammelten Daten auch keine vollstándige Orientirung bieten konnten, beschloss dér Herr Handelsminister die Einführung einer vollstándigen und erschöp- fenden Fabriks- und Arbeitslohn-Statistik, ferner einer Produktions- Statistik, und betraute raittels Verordnung vöm 12. Mai 1898, Zahl 32.546 das k. u. statistische Zentralamt mit dér Inangriffnahme dér erstern. Das statistische Amt Hess im Jánner des Jahres 1898 die Frage dér Modalitáten dér Datensammlung bei mehreren Industrie-Unter nehmungen an Őrt und Stelle studiren, und legte am 12. Október unter Prás.-Zahl 4.813 den Entwurf des bei dér Aufnahme zu ver- wendenden Fragebogens vor, welchen dér Herr Handelsminister mit einigen Modifikationen zűr Ausführung approbirte. Zűr Ausfüllung dér für die Fabriken und Industrieanlagen ange- fertigten Fragebogen wurden allé Industrieunternehmungen verpflich- tet, welche Motorkraft verwenden, oder — in Ermangeluríg dér Motor