63* kibocsátására s egyúttal a betegsegélyzőpénztári statisztika továbbfejlesztésé nek tanulmányozása czéljából a pénztárak közreműködésével tartandó szak- tanácskozrnányok összehívására is az országos statisztikai hivatalt kegyesen felhatalmazni méltóztassék. A statisztikai felvételi lapoknak a pénztárakhoz való kibocsátását illetőleg van szerencsém végül tisztelettel megjegyezni, hogy ezen kimutatási mintáknak Nagyméltóságod megbízásából, de közvetlenül a statisztikai hivatal által leendő kibocsáttatását azon okból vagyok bátor javasolni, minthogy a felvételi mintákkal egyidejűleg azok kitöltésére nézve számos aprólékos útmutatásra kell kiterjeszkedni, a melyeket tiszteletteljes véle ményem szerint az országos statisztikai hivatal is megfelelően kibocsáthat •annyival is inkább, minthogy a szóban forgó felvételi minták úgyis csak ideiglenes jellegűek s az egész betegsegélyezési statisztika a tervezett szak tanácskozások eredményeképen mindenesetre gyökeres változás alá fog esni, a midőn tehát e tárgyban aránylag rövid idő múlva újabb kimerítő rendelet lesz kiadandó. Budapest, 1895. évi január 5-én. Jekelfalussy s. k. igazgató. E fölterjesztésben említett fölvételi táblák két kimutatásba foglalva kívántak a betegsegélyző pénztárak működésének ered ményeiről adatokat gyűjteni. Az első kimutatás a betegsegélyző pénztár általános viszonyainak tudakolásánál a pénztár alakulási idejét kérdezte s ha a pénztár az 1891. évi XIV. t.-cz. életbelépte ■előtt alakíttatott, az e törvény értelmében való átalakulásának ide jét is, továbbá azt, hogy a járulékok kivetése a tényleges vagy átlagos napibér alapján történik-e és hogy mekkora az átlagos napi bér magassága a férfiak, nők és 18 évnél fiatalabb munkásoknál osztályok szerint részletezve. Egy további kérdés a járulék magas ságát tudakolja a bérösszeg százalékában kifejezve külön a belé pésre kötelezett tagokra, külön az önként belépőkre nézve s végül a belépetteknek szintén belépett (nem kereső) családtagjaira nézve. A segélyezés mérvét illetőleg azt kellett bevallani, hogy a táppénz a járulék kivetésének alapjául szolgáló bérösszeg hány százaléká ban van megállapítva, a táppénz, az ingyenes orvosi segély és gyógyszerek, vagy a kórházi ellátás egyfolytában hány héten át vehetők igénybe, a temetkezési segély a járulék kivetésének alap jául szolgáló összeg hányszorosában van megállapítva s végül, hogy a tagok családtagjai részesülnek-e ingyenes gyógykezelésben ■és gyógyszerekben és pedig hány hétig? A pénztárak tagsági forgalmára vonatkozó kérdések — min denütt külön a férfiakat és külön a nőket illetőleg — az előző év végén volt taglétszámot, az év folyamán történt belépések, kilépé- pések és halálesetek számát, az év minden hónapjának végén volt taglétszámot, s az évi átlagos taglétszámot tudakolják. Az évvégi taglétszám részletezendő volt ezenkívül a szerint is, hogy hány belépésre kötelezett tag volt és pedig hány segéd, munkás és más alkalmazott és hány tanoncz, továbbá hány önként belépő tag, ne vezetesen hány önálló iparos és kereskedő, házi iparos, mezőgaz dasági munkavezető és munkás, házi cseléd és végül belépésre kötelezett vagy önként belépő tagok biztosított családtagjai. Ugyan csak az évvégi taglétszám volt kimutatandó kor szerinti részlete zéssel is, a következő kategóriákban : 18 évnél fiatalabbak, 19—24 évesek, 25—30,31—40,41 —50,51—60 évesek és 60 évnél idősebbek. A pénztárak bevételei a tagok járulékaiból, a munkaadók járulékaiból, belépési díjakból, büntető pénzekből, kamatokból, ár folyamnyereségből és egyéb czímekből eredő bevételek szerint vol tak kimutatandók, a kiadások részletezése pedig a következő volt; A tagok javára történt kiadások és pedig táppénzek, orvosok és betegápolók díjazása, orvosszerek, gyógyszerek költsége, kórházi költségek (a beszállítás költségeivel együtt), s temetkezési költsé gek ; igazgatási kiadások és pedig személyiek (fizetések, jutalmak), dologi költségek (irodaszerek, fűtés, világítás, lakbér stb.); árfolyam- veszteség, hozzájárulás a szövetségi pénztárhoz, egyéb kiadások. A vagyonmérleg vagyonoldalán ezek a tételek szerepeltek: pénztárkészlet, értékpapírok árfolyam szerint, értékpapírok folyó kamatai, takarékpénztári betétek és esedékes kamatok, jelzálogi követelések, ingatlanok értéke, leltári tárgyak (leírás után jelentkező értékben), hátralékos tagsági járulékok, egyéb követelések s egyen- diesen Grundsatzen entsprechenden statistischen Aufnahms-Tabellen dringend ausgebe, und zugleich zum Zweck des Studiums dér Weiterentwiokelung dér Statistik dér Krankenkassen unter Mitwirkung dér Kassen abzuhaltende Fachberathungen einberufe. Bezüglich dér an die Kassen zu erlassenden statistischen Aufnahms- blátter erlaube ich mir ergebenst vorzuschlagen, dass diese Ausweis-Formulare im Auftrage Ew. Exzellenz, aber unmittelbar vöm statistischen Amte aus- gegeben werden sollen und zwar aus detn Grunde, weil zugleich mit den Aufnahms-Formularen auch zahlreiche, auf die Ausfüllung derselben bezüg- liche, ins Detail gehende Anweisungen zu gébén sind, welche nach meiner ergebensten Meinung auch das statistische Landesamt in entsprechender Weise erlassen kann, umsomehr, da ja die in Rede stehenden Aufnahms- Formulare nur provisorischen Karaktere sind, und die ganze Kranken- unterstützungs-Statistik als Resultat dér geplanten Fachberathungen jeden- falls eine gründliche Aenderung zu erleiden hat, demzufolge alsó in dieser Angelegenheit in verháltnissmassig kurzer Zeit eine neue erschöpfende Verordnung zu erlassen sein wird. Budapest, am 5. Januar 1895. , Jekelfalussy m. p. Direktor. Die in dieser Unterbreitung erwáhnten Aufnahmstabellen soll- ten Daten über die Ergebnisse und Thátigkeit dér Krankenkassen in zwei Ausweise zusammengefasst saraméin. Dér erste Ausweis fragte bei dér Erkundung dér allgemeinen Verháltnisse dér Kran- kenkassa nach dér Zeit dér Konstituirung dér Kasse, und wenn die Kasse vor dem Inslebentreten des G -A. XIV.: 1891 errichtet wurde, auch nach dér Zeit dér Umgestaltung im Sinne dieses Gesetzes, ferner darnach, ob die Bemessung dér Beitráge auf Grund des thatsáchlichen oder des durchschnittlichen Tageslohnes geschieht und wie hoch dér durchschnittliche Tageslohn bei den Mánnern, den Frauen und den weniger als 18 Jahre altén Arbeitern nach Klassen spezifizirt ist. Eine weitere Frage erkundet die Höhe dér Beitráge in Perzenten des Lohnbetrages ausgedrückt, abgeson- dert bei den eintrittspflichtigen Mitgliedern, gesondert bei den frei- willig Eintretenden, und endlich bei den gleichfalls eingetretenen (nicht erwerbenden) Familiengliedern dér Eingetretenen. Hinsicht- lich des Maasses dér Unterstützung war anzugeben, mit wie viel Perzenten des als Grundlage dér Bemessung des Beitrages dienen- den Lohnbetrages das Pflegegeld festgestellt ist, wie viel Wochen ohne Unterbrechung das Pflegegeld, die unentgeltliche árztliche Hilfe und Medikamente, oder die Spitalspflege in Anspruch ge- nommen werden können, das Wievielfafche des als Grundlage dér Bemessung des Beitrages dienenden Betrages die Leichenbestat- tung-Unterstützung ausmacht, und endlich, ob die Familienglieder unentgeltliche:: árztlicher Behandlung und Medikamente theilhaftig sind, und zwar wie viel Wochen hindurch ? Die auf den Mitgliederverkehr dér Kassen bezüglichen Fragen erkunden — immer abgesondert hinsichtlich dér Mánner und dér Frauen — den Mitgliederstand am Ende des Vorjahres, die Zahl dér im Laufe des Jahres vorgekommenen Eintritts-, Austritts- und Todesfálle, die Mitgliederzahl am Ende eines jeden Monates und des Jahres und den Jahresdurchschnitt des Mitgliederstandes. Die Mitgliederzahl am Ende des Jahres war überdies auch in dér Berechnung zu spezifiziren, wie viele eintrittspílichtige Mitglieder waren, und zwar wie viele Gehilfen, Arbeiter und sonstige Ange- stellte, und wie viele Lehrlinge, ferner wie viele freiwillig eintretende Mitglieder, namentlich wie viele selbstándige Gewerbsleute und Handelsleute, wie viele Hausindustrie Betreibende, landwirthschaft- liche Werkführer und Arbeiter und Hausgesinde, endlich die ver- sicherten Familienglieder dér eintrittspflichtigen oder freiwillig ein tretenden Mitglieder. Dér Mitgliederstand am Ende des Jahres war auch nach dem Altér spezifizirt auszuweisen in folgenden Kate- gorien; weniger als 18 Jahre alté, 19—24 Jahre alté, 25—30, 31—40, 41—50, 51—60 jáhrige, und mehr als 60 Jahre alté. Die Einnahmen dér Kassen waren nach den aus den Mit- gliederbeitragen, den Beitrágen dér Arbeitsgeber, den Eintritts- gebühren, Strafgeldern, Zinsen, dem Kursgewinn und aus andern Titeln herrührenden Einnahmen auszuweisen,; die Spezifizirung dér Ausgaben aber war die folgende: Ausgaben zu Gunsten dér Mitglieder und zwar Pflegegelder, Entlohnung dér Arzte und Krankenwárter, Auslagen für Medikamente und Heilmittel, Spitals- kosten fsammt den Überführungskosten), Leichenbestattungs-Aus- lagen, Verwaltungs-Ausgaben und zwar persönliche (Gehálter, Belohnungen), und sachliche Auslagen (Kanzleirequisiten, Heizung, Beleuchtung, Wohnungsmiethe u. s. w.); Kursverlust, Beisteuer zűr Verbandkasse, sonstige Ausgaben. Auf dér Aktivaseite dér Vermögensbilanz kommen diese Pes ten vor; Bargeld, Wertpapiere nach Kurs, laufende Zinsen dér Wertpapiere, Spareinlagen und fállige Zinsen, Hypothekar-For- derungen, Wert dér Immobilien, Inventargegenstánde (Wert nach Abschreibung), rückstándige Mitgliederbeitráge, sonstige Forderun-