126*
gon felüli. Legmagasabb a tagjárulék a kőfaragó-segédek beteg-
segélyző pénztáránál, és legalacsonyabb a kávéssegédekénél. Ez utóbbi
pénztár nyújtott legkevesebb segélyt is ; leginkább igénybe volt véve
a segélyt kérő tagok részéről a molnárok és malommunkások beteg-
segélyző pénztára. A kovácssegédek pénztára az összes bevételek
nek több, mint 40 százalékát, a tagjárulékokból eredő bevételeknek
pedig több mint felét igazgatási költségekre fordította, s ehhez képest
csekély mértékben folytathatott segélyezést. A Ferencz József keres
kedelmi kórház pénztára bevételeinek egy harmadát egyéb kiadások
czímén számolja el; e rovatba Boroztattak ugyanis a nemcsak pénz
tári tagok javára fentartott kórház némely költségei. A- budapesti
általános munkáspénztár az országos átlagnál kisebb mértékben folytat
segélyezést; feltűnő azonban segélyezési kiadásainak olyatén meg
oszlása, hogy a tagok kezéhez kiutalt segélyekben nyújt fejenkint
7*97 koronát, kórházi ápolásra 1*19 koronát költ s gyógyszerekre
csak 1*68 koronát, sőt orvosi díjakra is csak 1*52 koronát.
A tagjárulékokból eredő bevételek vizsgálata egy érdekes — bár
föltétien pontosságra igényt éppen nem tartó — számításra ád alkal
mat, a pénztári tagoknak s e réven kiterjesztő magyarázattal az
ipari munkásoknak munkabérére vonatkozólag. Ismervén ugyanis a
tagjárulékokból befolyó összeget s tudván, hogy ez két, helyenkint
három százalékát teszi a tényleges vagy átlagos munkabérnek, közel
fekvő volt kiszámítani az egy pénztárnál befolyó tagjárulékok ősz-
szegéből e tagjárulékok kivetésénél alapul szolgáló munkabért s ennek
egy tagra eső hányadát.
Önként érthető, hogy ez a kiszámítás csak hozzávetőleges
lehet s jogosultsága csak annyiban van, a mennyiben a részletek
nél jelentkező hibaforrások a végeredményekben többé-kevésbbé
elsimulnak. Ily hibaforrást képez főképen az, hogy a tagjárulék
czímén kimutatott összeg nem képez csupán a fölvétel évére vonat
kozó tagjárulékot, hanem abban benfoglaltatik a korábbi évekről
hátralékban maradt járulékok folyó évi behajtása is, s viszont hiány
zik belőle a folyó évet illető járuléknak hátralékos része Azoknál
a pénztáraknál, a melyeknél a járulék különböző átlagos bérkategóriák
szerint vettetik ki, s a tagok számának e bérkategóriák szerint való
megoszlása ismeretlen, ismét új hibaforrás jelentkezik. Csökkentik
a számítás teljes pontosságát a nem ipari alkalmazásban lévő önkén
tes tagok is, továbbá az önként továbbfizetők, a tanonczok, a csoport-
biztosítottak stb.
Addig is, azonban, a mig a közelmúltban végrehajtott bér
statisztikai adatgyűjtés eredményei közrebocsáttatnak, némi általános
tájékoztatást nyújtanak ezek a számok is. A magyar birodalomban
ezek szerint 1898-ban ipari és gyári munkásoknak kifizettetett 442*29
millió koronányi munkabér; 8*5 millió korona került tehát hetenkint
kifizetésre. Egy munkásnak átlagos heti keres-ménye 12*96 ko
rona, évi keresete pedig 674 korona volt. E számok magukon
viselik a valószinűség látszatát, valamint az a körülmény is, hogy
az egy munkásra eső átlagos keresmény a korábbi évekhez
képest kevéssel emelkedett, (1897-tel szemben egyenesen hanyat
lott, az 1897. évi rossz termés után 1898-ban az ipari életben is
beállott rosszabb kereseti viszonyok folytán), az,összes munkások
nak kifizetett munkabér összege azonban iparunk fejlődéséhez képest
évről-évre nagy emelkedést mutat: 1895-ről 1896-ra 27 millióval,
a következő évben újabb 28 millióval, 1897-ről 1898-ra pedig ismét
27 millióval. A részletekből az tűnik ki, hogy ez a növekedés nem
általános, nevezetesen az ipartestületi pénztárak által képviselt kis
iparban stagnálás, sőt a legutolsó évben visszaesés is mutatkozik.
Ugyanitt az ipartestületi pénztáraknál a legcsekélyebb, s szintén
visszaeső az egy munkásra eső bérösszeg is, heti 10'i7, évi 529
koronával. Viszont a gyári pénztáraknál találunk legmagasabb munka
béreket, egy munkásra heti 15*98 koronát (1897-ben 16*52 koronát)
és évi 831 koronát (1897-ben 859 koronát). A kerületi pénztáraknál,
a hol kis- és nagyipari alkalmazottak egyaránt szerepelnek a tagok
sorában, a két véglet elsimul, s egy munkás heti béréül 11*54 koro
nát, évi keresményéül pedig kerekszám 600 koronát eredményez.
A kerületi pénztáraknál 1895. óta évről-évre állandóan emelkedik
az egy munkás (illetve tag) bére gyanánt számított összeg. A magán
Landesdurchschnitt. Dér höchste Mitgliederbeitrag ist dér bei dér
Krankenkasse dér Steinmetz-Gehilfen, dér niedrigste bei derjenigen
dér Kaffeehaus-Gehilfen. Diese letztere Kasse verabreichte auch die
geringste Unterstützung; seitens dér Unterstützung heischenden
Mitglieder war die Krankenkasse dér Müller und Mühlenarbeiter
am meisten in Anspruch genommen. Die Kasse dér Schmiede-
Gehilfen vervvendete mehr als 40 Perzent dér Gesammteinnahmen
und mehr als die Hálfte dér Einnahmen aus den Mitgliederbeitrágen
zu Verwaltungszwecken und konnte demgemáss die Unterstützung
nur in geringem Maasse betreiben. Die Kasse des Franz-Josefs-
Spitals dér Kaufleute verrechnete ein Drittel ihrer Einnahmen unter
dem Titel von sonstigen Ausgaben; in diese Rubrik wurden nám-
lich auch einige Auslagen des nicht bloss für die Kassenmitglieder
erhaltenen Krankenhauses eingereiht. Die Budapester allgemeine
Arbeiterkasse betreibt die Unterstützung in einem geringeren Maasse,
als dér Landesdurchschnitt; auffallend aber ist die Art dér Ver-
theilung dér Unterstützungsausgaben, wonach sie in zu Handen
dér Mitglieder angewiesenen Unterstützungen per Kopf 7*97 Kronen
verabreicht, auf Spitalspflege 1*19 Kronen ausgibt, für Medikamente aber
blos 1*88 Kronen, ja auch an árztlichen Honoraren nur 1*62 Kronen.
Die Untersuchung dér Einnahmen aus den Mitgliederbeitrágen
bietet Gelegenheit zu einer interessanten, jedoch durchaus keine
unbedingte Genauigkeit beanspruchenden Berechnung, bezüglich
dér Arbeitslöhne dér Kassenmitglieder, und mit einer von da aus-
gehenden Erklárung, dér gewerblichen Arbeiter überhaupt. Wenn
mán námlich die aus den Mitgliederbeitrágen erzielte Summe kennt
und weiss, dass diese zwei oder hie und da drei Perzent des
faktischen oder durchschnittlichen Arbeitslohnes betrágt, lag es nahe,
aus dér Summe dér bei einer Kasse einlaufenden Mitgliederbeitráge
den dér Bemessung dieser Mitgliederbeitráge zu Grunde liegen-
den Arbeitslohn ünd die auf ein Mitglied entfallende Quöte dessel-
ben zu berechnen.
Es ist selbstverstándlich, dass diese Berechnung nur eine
beiláuflge sein kann und nur insofern berechtigt ist, als sich die in
den Details zu Tagé tretenden Fehlerquellen in den Endergebnissen
mehr oder weniger ausgleichen. Eine solche Fehlerquelle isi es
hauptsáchlich, dass die unter dem Titel dér Mitgliederbeitráge aus-
gewiesene Summe nicht die nur auf das Jahr dér Aufnahme
bezüglichen Mitgliederbeitráge zeigt, sondern dass darin auch die
aus den früheren Jahren rückstándigen, aber im laufenden Jahre
eingehobenen Mitgliederbeitráge enthalten sind; hinwieder aber
die für das laufende Jahr noch ausstehenden Beitráge fehlen. Bei
denjenigen Kassen, wo die Beitráge nach verschiedenen durch
schnittlichen Lohnkategorien bemessen werden, und die Vertheilung
dér Mitglieder nach diesen Lohnkategorien unbekannt ist, tritt eine
neue Fehlerquelle zu Tagé. Die volle Genauigkeit dér Berechnung
vvird auch durch die in keiner gewerblichen Anstellung befindiichen
freiwilligen Mitglieder verringert, ferner durch die freiwillig Weiter-
zahlenden, die Lehrlinge, die Gruppenversicherten u. s. w.
Bis aber die Resultate dér vor Kurzem durchgeführten lohn-
statistischen Datensammlung veröffentlicht werden, bieten auch
diese Ziffern einige allgemeine Orientirung. Nach diesen wurden im
Königreich Ungarn im Jahre 1898 an gewerbliche und Fabriks-
arbeiter 442*29 Millionen Kronen an Arbeitslohn ausgezahlt;
wöchentlich gelangten alsó 8*5 Millionen Kronen zűr Auszahlung.
Dér durchschnittliche Wochenerwerb eines Arbeiters betrug daher
12*98 Kronen, dér Jahreserwerb aber, 674 Kronen. Diese Zahlen
zeigen den Schein dér Wahrscheinlichkeit, sowie auch dér Um-
stand, dass dér auf einen Arbeiter entfallende durchschnittliche
Erwerb den früheren Jahren gegenüber um etwas zugenotnmen
hat (1897 gegenüber aber direkt abgenommen hat, zufolge dér
nach dér schlechten Ernte dér Jahre 1897 und 1898 auch im
gewerblichen Leben eingetreíenen schlechteren Erwerbsverháltnisse) ;
die Summe des an die sámmtlichen Arbeiter ausgezahlten Arbeiter-
lohnes aber zeigt dér Entwickelung unseres Gewerbes entsprechend
von Jahr zu Jahr eine grosse Steigerung; von 1895 auf 1896
um 27 Millionen, im náchsten Jahre um neue 28 Millionen, von
1897 auf 1898 aber wieder um 27 Millionen. Aus den Details
ergibt sich, dass diese Zunahme keine allgemeine ist, dass sich
namentlich in dem durch die Gewerbekorporations-Kassen vertretenen
Kleingewerbe eine Stagnation, ja im letzten Jahre ein Rückgang
zeigt. Bei den Gewerbekorporations-Kassen ist auch dér auf je
einen Arbeiter entfallende Lohnbetrag dér geringste, zeigt einen
Rückgang, und betrágt wöchentlich 10*17, jahrlich 529 Kronen.
Bei den* Fabrikskassen hinwieder sind die höchsten Arbeitslöhne,
auf einen Arbeiter wöchentlich 15*98 Kronen (1897 16*52 Kronen)
und jahrlich 831 Kronen (1897 859 Kronen). Bei den Bezirks-
kassen, wo die in dér Klein- und dér Grossindustrie Angestellten
in dér Reihe dér Mitglieder in gleicher Weise vertreten sind,
gleichen sich die beiden Extrémé aus und ergeben als Wochen-
lohn eines Arbeiters 11.54 Kronen, als Jahreserwerb aber in run-
