128*
bér). — Az országos átlagon leginkább alul maradnak s minimális
munkabéreket fizetnek a következő törvényhatóságok: 1. Szabolcs
vármegye (egy munkásnak heti 4'ss koronát)*, 2. Szilágy vármegye
(5'94 koronát); 3. Alsó-Fehér vármegye (6*oo koronát); 4. Zombor
város (6'oa koronát); 5. Csongrád vármegye (6*o* koronát); 6. Békés
vármegye (6*29 koronát); 7. Bács-Bodrog vármegye (6*ss koronát);
8. Csanád vármegye (6*37 koronát); 9. Versecz város (6’as
koronát) és végül 10. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye (egy munkásnak
heti 6*56 koronát).
» *
*
A betegsegélyző pénztárak anyagi helyzetéről a bevételi és
kiadási tételek mérlegelésén kívül jellemző képet nyerhetünk vagyonállapotuk
vizsgálatából is. Mielőtt azonban ezt érintenők, meg
kell emlékeznünk mindenek előtt arról a körülményről, hogy a betegsegélyző
pénztárak vagyonmérlegeiket legnagyobb részt más irányelvek
szerint szerkesztik, mint a hogy azok az e közleményekben
foglalt táblázatokban össze vannak állítva, igy tehát a pénztárak
itt kimutatott vagyonállapota igen gyakran nem egyezik meg maguk
a pénztárak által összeállított vagyonmérleggel. Az 1891. évi XIV,
törvényczikk ugyanis elrendeli, hogy a betegsegélyző pénztárak
nem várt eshetőségekre tartalékalapot gyűjtsenek, s meghatározza
a tartalékalap arányát is, kimondván, hogy tartalékalapul a pénztár
fennállása óta elért , jövedelmek tiz százaléka helyezendő el, vagy,
— a mennyiben ez az utóbbi összeg kisebb volna — az utolsó
öt év kiadásainak átlaga. Ez idő szerint a pénztárak nagy része
még nem érvén el, vagy éppen csak elérvén öt évi fennállását, a
tartalékalap képzése még nem állapodhatott meg az öt évi kiadások
átlagánál, hanem a másik módszer szerint kell, hogy történjék,
tudniillik úgy, hogy az alap évről-évre növeltessék a bevételek tiz
százalékával. De éppen ezekben az első esztendőkben, a szervezkedés
nehéz esztendeiben voltak a betegsegélyző pénztárak legkevésbbé
abban a helyzetben, hogy tartalékalapjukat évenkint a
megfelelő 10 százalékkal dotálhatták volna. A legtöbb, pénztár a
tartalékalap elhelyezésénél tehát nem követhette a törvény rendelkezését
s tényleg kevesebbét helyezett el tartalékalapul, mint a
mennyit szabály szerint tartozott volna. A betegsegélyző pénztárak
azonban vagyonmérlegükben nagyrészben csak a tényleg elhelyezett
tartaléktőkét mutatják ki, a mérlegnek úgy a vagyon-, minim
teheroldalán, holott a törvény és a fennálló rendeletek értelmében
a tartaléktőkének szabályszerű mérve meg kell hogy terhelje a
pénztárak mérlegét, mert az egyszer elmulasztott tartalékelhelyezést
előbb-utóbb pótolni kell. Az eltérés tehát az itt közölt vagyonkimutatások,
s a pénztárak saját vagyonmérlegei között abban van,
hogy e közleményben a törvény értelmében a vagyonmérleg az
egész szabályszerű tartaléktőkével megterheltetik, a vagyonoldalon
ellenben a szabályszerű tartaléktőkének csak tényleg elhelyezett része
szerepel; a pénztárak mérlegeiben pedig úgy a vagyon, minta teheroldalon
egyaránt csak a tényleg elhelyezett tartaléktőke mutattatik ki.
Ebből az eltérésből, a mely igen sok esetben a mérlegnek
újból való összeállítását követelte, és gyakran a szabályszerű tartaléktőkének
központi kiszámitását tette szükségessé, a mihez
pedig néhol a biztos alap is hiányzott, következik, hogy e közleménynek
a vagyoni viszonyokat illető táblázatai, bár megszerkesztésükben
helyesek, számadataikat illetőleg nem tarthatnak igényt
oly hitelességre, mint a betegsegélyző pénztárak működésének egyéb
eredményeit ismertető táblázatok. Éppen ezért mellőztük a vagyoni
viszonyokra vonatkozó adatoknak a korábbi évekkel való összehasonlítását,
a mely korábbi évekre visszamenőleg még kevesebb
hitelességgel lehetett volna megállapítani a helyes adatokat.
A betegsegélyző pénztárak vagyonmérlegeinek vizsgálatánál
első pillanatra szembeötlő azoknak nagy általánosságban kedvezőt
len volta. Jegyezzük meg, mielőtt még a számadatokat idéznők,
hogy ez a körülmény nem szükségképen jelenti a pénztáraknak
czéljaikhoz képest kedvezőtlen anyagi helyzetét, mert a pénztáraknak,
mint humanitárius intézményeknek, egyáltalán nem czéljuk a
vagyongyűjtés s hivatásukat teljesen betöltötték, ha bevételeiket —
némi tartalék elhelyezésén kívül, — egészükben a tagok segélyezésére
9. Komitat Szerém (13*62 Kronen); 10. Komitat Besztercze-Naszód
(13*io Kronen Wochenlohn). Folgende Munizipien bleiben am
meisten unter dem Landesdurchschnitt und zahlen minimale Arbeitslöhne:
1. Komitat Szabolcs (ein Arbeiter 4*88 Kronen Arbeitslohn);
2. Komitat Szilágy (5'94 Kronen); 3. Komitat Alsó-Fehér
(6*oo Kronen); 4. Stadt Zombor (6*02 Kronen); 5. Komitat Csongrád
(6*04 Kronen); 6. Komitat Békés (6*29 Kronen); 7. Komitat
Bács-Bodrog (6*33 Kronen); 8. Komitat Csanád (6*37 Kronen);
9. Stadt Versecz (6*ss Kronen) und schliesslich 10. Komitat Jász-Nagykun-Szolnok
(ein Arbeiter 6*56 Kronen Wochenlohn).
* *
*
Über die materielle Lage dér Krankenkassen kőimen wir uns
nebst dér Erwagung ihrer Einnahms- und Ausgabsposten auch
aus dér Untersuchung ihres Vermögenstandes ein kennzeichnendes
Bild konstruiren. Bevor wir aber dies berühren, habén wir noch
des Umstandes zu erwahnen, dass die Krankenkassen ihre Bilanzen
zum grössten Theil nach anderen Grundsátzen verfassen, als
dieselben in den in diesen Mittheilungen enthalténen Tabellen zusammengestellt
sind, so dass dér hier ausgevviesene Vermögensstand
dér Kassen mit dér durch die Kassen selbst zusammengestellten
Bilanz oft nicht übereinstimmt. Dér G.-A. XIV: 1891
ordnet námlich an, dass die Krankenkassen für unvorhergesehene
Falié einen Reservefond anlegen und bestimmt auch das Maass
des Reservefonds, yerfügend, dass als Reservefond zehn Perzent
dér seit dem Bestehen dér Kasse erzielten Einkünfte angelegt zu
werden habén, oder — sofern dér letztere Betrag kleiner wáre —
dér Durchschnitt dér Ausgaben dér letzten fünf Jahre. Da ein
grosser Theil dér Kassen derzeit das fünfte Jahr des Bestehens
noch nicht erreicht oder nur eben erreicht hat, konnte sich die
Bildung des Reservefonds noch nicht beim Durchschnitt dér fünfjáhrigen
Ausgaben stabilisiren, sondern muss nach dér anderen
Methode erfolgen, das heisst so, dass dér Fond von Jahr zu Jahr
um zehn Perzent dér Einnahmen vermehrt werden soll. Aber
gerade in diesen Jahren, dér schweren Zeit dér Organisirung,
waren die Krankenkassen am wenigsten in dér Lage, ihren Reservefond
alljáhrlich mit den entsprechenden zehn Perzent zu dotiren.
Die meisten Kassen konnten alsó beim Anlegen des Reservefondes
den Verfügungen des Gesetzes nicht nachkommen und legten faktisch
weniger an Reservefond an, als wozu sie vorschriftsgemáss
verbunden gewesen waren. Die Krankenkassen aber weisen in
ihrer Bilanz zum grössten Theil nur den faktisch angelegten
Reservefond aus, sowohl auf dér Habén- als auf dér Soll-Seite dér
Bilanz, obwohl doch im Sinne des Gesetzes und dér bes.tehenden
Verordnungen das vorschriftsmássige Maass des Reservefondes die
Bilanz dér Kassen zu belasten hátte, denn das einmal verabsáumte
Anlegen dér Reserve muss früher oder spáter nachgeholt
werden. Die Differenz zwischen den hier mitgetheilten Vermögensstandausweisen
und dér eigenen Bilanz dér Kassen besteht darin,
dass in diesen Mittheilungen die Bilanz im Sinne des Gesetzes mit
dem ganzen vorschrifismássigen Reservefond belastet wird, auf dér
Vermögensseite aber nur dér faktisch angelegte Theil des vorschriftsmássigen
Reservefondes eingestellt ist; wáhrend in den
Bilanzen dér Kassen sowohl auf dér Seite dér Aktivá, als auch
dér Passiva nur dér faktisch angelegte Reservefond ausgewiesen
wird.
Aus dieser Abweichung, welche in vielen Falién die neuerliche
Zusammenstellung dér Bilanz erforderte und oft die Berechnung
des vorschrifismássigen Reservefondes im Zentrum nothwendig
machte, wozu jedoch mitunter auch die sichere Basis fehlte, folgt,
dass die auf die Vermögensverháltnisse bezüglichen Tabellen dieser
Mittheilungen, obwohl in ihrer Konstruirung richtig, hinsichtlich
ihrer Zahlenangaben auf keine solche Verlásslichkeit Anspruch
machen können, als die die übrigen Resultate dér Krankenkassen
darstellenden Tabellen. Eben deshalb ist von dér Vergleichung dér
auf die Vermögensverháltnisse bezüglichen Daten mit den früheren
Jahren abgesehen worden, denn auf dicse früheren Jahre zurückgreifend,
hátte mán die richtigen Daten mit noch weniger Genauigkeit
feststellen können.
Bei dér Prüfung dér Vermögensbilanz dér Krankenkassen fállt
die im Ganzen und Grossen ungünstige Gestaltung derselben auf
den ersten Blick auf. Bevor noch die ziffernmássigen Daten angeführt
werden, ist zu bemerken, dass dieser Umstand noch nicht
nothwendigerweise die im Verháltnis zu ihren Zwecken ungünstige
materielle Lage dér Kassen bedeutet, denn die Kassen, als humanitáre
Anstalten, habén durchaus nicht den Zweck, Vermögen anzuháufen,
und sie habén ihre Bestimmung vollkommen erfüllt,
wenn sie ihre Einnahmen — nebst dem Anlegen einigen Reservefondes
— in ihrer Gánze zűr Unterstützung ihrer Mitglieder und
