Full text : A magyar korona országainak betegsegélyző pénztárai 1898-ban = Die Krankenkassen der Länder der ungarischen Krone im Jahre 1898

69*

nem  csupán  az  1896.  évi  január  hó  1-től  kezdődő  hatálylyal,  hanem  a  •//.
alatt  csatolt  rendelettervezet  értelmében,  a  mennyire  lehetséges  az  1895.
évre  vonatkozólag  is,  hogy  a  kérdéses  adatok  mielőbb  rendelkezésünkre
álljanak,  lehetőleg  a  pénztárakra  vonatkozó  törvényhozási  és  közigazgatási
intézkedések  előkészítésénél  is  felhasználhatók  legyenek.
A  reformtervezetnek  —  másik  —  mondhatni  jelentékenyebb  része
ellenben  a  fentebb  kifejtettek  értelmében  egyelőre  függőben  hagyandó  lenne
s  igy  a  statisztikai  lapok,  valamint  az  életbeléptetési  rendelet  tervezetek
is  annak  idején  a  pénztárak  anyagi  helyzetének  megjavítását  czélzó  törvényhozási ­
  és  közigazgatási  intézkedések  megtörténtével  újból  tárgyalás  alá
veendők  lennének,  még  pedig  véleményem  szerint,  —  hogy  a  reformot  az
érdekelteknek  minél  általánosabb  belenyugvásával  lehessen  keresztülvinni  —
legczélszerűbben  ugyanazon  pénztárak  részvételével,  a  melyek  az  értekezleten ­
  ez  alkalommal  voltak  képviselve,  különösen  pedig  azoknak  részvételével, ­
  melyek  annak  mostani  életbeléptetését  leghevesebben  ellenezték.
Addig  is,  a  mig  ezen  tervezetek  újból  tárgyalás  alá  vehetők  lesznek
Nagyméltóságod  nagybecsű  engedélyével  némely  budapesti  pénztáraknál,
különösen  a  kerületi  pénztárnál  az  országos  m.  kir.  statisztikai  hivatal
egyes  tisztviselői  által  próbafelvételeket  fogok  végeztetni,  hogy  kétségtelen
bizonyítékokat  szerezzek  arra  nézve,  hogy  a  tervezett  statisztikai  lapoknak
kitöltése  tényleg  mily  munkaráfordítást  és  költséget  igényel,'  mert  részemről
erősen  meg  vagyok  arról  győződve,  hogy  a  statisztikai  lapok  kitöltése
sokkal  kevesebb  munkába  kerül,  mint  a  hogy  azt  egyes  pénztárak  állítják.
Ezen  próbafelvételeknél  szerzendő  tapasztalatok  fogják  egyúttal  azt  is  megmutatni, ­
  hogy  esetleg  nem  volna-e  méltányos  a  betegsegélyző  pénztárakat
—  a  mennyiben  a  saját  tulajdonképeni  érdekkörükön  túlterjedő,  a  munkásstatisztikának ­
  is  alapját  képező  statisztikai  lapokat  fognak  szolgáltatni  —  a
statisztikai  adatszolgáltatás  fejében  a  Nagyméltóságod  bölcs  vezetése  alatt
álló  kereskedelemügyi  tárczának,  esetleg  a  statisztikai  hivatal  keretében  felállítandó ­
  munkásstatisztikai  osztálynak  terhére  némi  segélyben  pl.  statisztikai ­
  laponkint  1  vagy  2  krajczárnyi  kárpótlásban  részesíteni  ?  A  mind
fontosabbá  és  fontosabbá  váló  társadalom-politikai  kérdések  megoldásához
a  munkásstatisztikai  anyagnak  rendszeres  gyűjtése  elkerülhetetlenül  szükséges ­
  lévén,  azt  hiszem,  hogy  azon  becses  adatokat,  a  melyek  épen  csakis
a  betegsegélyző  szervezetek  felhasználásával  szerezhetők  meg,  még  bizonyos
áldozatok  árán  is  okvetlenül  össze  kell  gyűjtenünk.
A  próbafelvételek  kapcsán  egyúttal  van  szerencsém  Nagyméltóságodnak ­
  tiszteletteljesen  jelenteni,  hogy  a  soproni  kerületi  betegsegélyző  pénztár
'///.  alatt  visszakérőleg  idecsatolt  megkeresésében  azzal  a  kéréssel  fordult
hozzám,  hogy  bocsássák  rendelkezésére  megfelelő  számú  statisztikai  lapokat,
minthogy  a  statisztikai  hivatal  által  tervezett  reformot,  melyről  a  nevezett
pénztár  képviselői  —  a  pozsonyi  és  nagyváradi  kerületi  pénztárak  képviselőivel ­
  egyetértőleg  —  az  értekezleten  úgy  nyilatkoztak,  hogy  azt  a  pénztárakra ­
  nézve  terhelőnek  nem  tartják,  saját  elhatározásából  életbe  léptetni
óhajtaná.  Tekintettel  arra,  hogy  ez  által  is  a  statisztikai  lapok  újabb  tárgyalásának ­
  alaposabb  előkészítése  mozdittatnék  elő,  részemről  a  soproni
kerületi  pénztárnak  ezen  önkéntes  ajánlkozását  örömmel  fogadom  s  mély
tisztelettel  kérem  Nagy  méltóságodat,  hogy  az  e  czélra  kért  statisztikai  lapoknak
a  Budapesten  foganatosítandó  próbafelvételekhez  szükséges  néhány  ezer
statisztikai  lappal  együtt  mintegy  15.000  statisztikai  lapnak  kinyomatására,
=a  tisztelettel  alulirt  hivatalt  felhatalmazni  kegyeskedjék.
Végül  tekintettel  arra,  hogy  a  betegsegélyző  pénztárak  statisztikájának
újjászervezésével  kapcsolatban,  mint  ez  a  f.  évi  1887/eln.  kér.  min.  sz.
előadói  ivén  foglalt  tiszteletteljes  jelentésemből  kitűnik,  egyúttal  a  munkások ­
  baleset  elleni  biztosítását  czélzó  törvényjavaslathoz  szükséges  statisztikai
■anyag  összegyűjtése  is  terveztetett,  a  mi  most  már  a  statisztikai  lapok  életbeléptetésének
  elhalasztásával  szintén  haladékot  szenved:  bátor  vagyok
Nagyméltóságodnak  nagybecsű  figyelmét  ajra  irányozni,  hogy  a  kérdéses
■czélra  egyelőre  csupán  a  Nagyméltóságod  hivatali  elődjének  1894.  évi
február  hó  25-én  13.469.  számú  magas  rendelete  értelmében  az  egyes  iparvállalatok
  által  balesetek  alkalmával  az  iparfelügyelőkhöz  beterjesztendő
baleseti  jelentések  fognak  rendelkezésre  állani.
A  gyári  felügyelet  gyakorlása  szempontjából,  bármily  nagyfontosságú
volt  is  az  idézett  magas  rendeletben  megállapított  baleseti  jelentéseknek
életbeléptetése,  mindamellett  nem  téveszthető  szem  elől,  hogy  az  ez,  alapon
begyülő  statisztikai  anyag  nem  pótolhatja  teljesen  azon  becses  statisztikai
adatokat,  a  melyeket  a  betegsegélyző  pénztáraktól  a  balesetekre  vonatkozólag ­
  is  beszerezni  terveztünk.  Feltéve  ugyanis,  hogy  az  érdekelt  iparvállatok, ­
  a  melyeknek  üzemében  balesetek  fordulnak  elő,  valamennyien  kivétel
nélkül  a  legnagyobb  pontossággal  küldik  is  be  az  előirt  baleseti  jelentéseket, ­
  az  ezen  jelentésekből  készülő  statisztika  mindenkor  azzal  a  hiányossággal ­
  fog  bírni,  hogy  csupán  a  balesetek,  illetve  a  balesetek  által  megsérült ­
  egyének  számát  adhatja  a  nélkül,  hogy  egyidejűleg  az  illető  foglalkozási ­
  körben  található  összes  egyének  számát  is  mutatná  s  igy  a  különböző

nicht  nur  mit  dér  Geltung  vöm  1.  Jánner  1896,  sondern  im  Sinne  des  unter
•//.  beigelegten  Verordnungsentwurfes,  soweit  möglich,  auch  bezüglich  des
Jahres  1895,  damit  die  in  Frage  stehenden  Daten  je  eher  zűr  Verfügung
stehen  und  thunlichst  auch  bei  dér  Vorbereitung  dér  auf  die  Kassen
bezüglichen  Legislations-  und  Verwaltungs-Verfügungen  verwendet  werden
können.
Dér  andere,  sozusagen  wichtigere  Theil  des  Reformplanes  hingegen
ist  im  Sinne  des  oben  Erörterten  vorláufig  in  Schwebe  zu  belassen,  demnach
  wáren  die  statistischen  Záhlkarten,  sowie  die  auf  das  Inslebentreten
bezüglichen  Reformentwürfe  ihrer  Zeit,  wenn  die  auf  die  Verbesserung  dér
materiellen  Lage  dér  Kassen  abzielenden  Legislations-  und  Administrations-Verfügungen
  bereits  erfolgt  sind,  aufs  neue  in  Verhandlung  zu  nehmen,
und  zwar  nach  meiner  Meinung,  —  damit  die  Reform  mit  desto  allgemeinerer
Beruhigung  dér  Interessenten  durchgeführt  werden  könne,  —  am  zweckmassigsten
  unter  Mitwirkung  derselben  Kassen,  welche  bei  dér  Enquéte
diesmal  vertreten  waren,  besonders  aber  unter  Mitwirkung  derjenigen,  welche
dem  jetzigen  Inslebentreten  am  heftigsten  opponirt  hatten.
Aber  auch  bis  diese  Entwürfe  aufs  neue  in  Verhandlung  gezogen
werden  können,  werde  ich  mit  gütiger  Genehmigung  Ew.  Exzellenz  bei
einigen  Budapester  Kassen,  namentlich  bei  dér  Bezirkskasse  durch  einzelne
Beamte  des  k.  ung.  statistischen  Landesamtes  Probeaufnahmen  vornehmen
lassen,  um  unzweifelhafte  Beweise  bezüglich  dessen  zu  beschaffen,  was  für
einen  Arbeitsaufwand  und  Kosten  die  Ausfüllung  dér  geplanten  statistischen
Záhlkarten  thatsáchlich  erfordert,  denn  ich  meinerseits  bin  davon  fest  überzeugt,
  dass  die  Ausfertigung  dér  statistischen  Záhlkarten  viel  weniger  Arbeit
beansprucht,  als  einzelne  Kassen  behaupten.  Die  bei  diesen  Probeaufnahmen
zu  machenden  Erfahrungen  werden  zugleich  auch  darthun,  ob  es  nicht
erwa  biliig  wáre,  den  Krankenkassen  —  insofern  sie  ausserhalb  ihrer  eigenen
eigentlichen  Interessenspháre  liegende,  auch  die  Grundlage  dér  Arbeiterstatistik
  bildende  Daten  liefern  werden  —  als  Entgelt  für  die  statistische
Datenlieferung  zu  Lasten  des  dér  weisen  Leitung  Ew.  Exzellenz  unterstehenden
  Handelsministeriums,  eventuell  dér  im  Rahmen  des  statistischen
Amtes  zu  errichtenden  arbeiterstatistischen  Sektion,  einige  Unterstützung,
z.  B.  per  statistische  Záhlkarte  eine  Entschádigung  von  1  oder  2  Kreuzern
zukommen  zu  lassen  ?  Zűr  Lösung  dér  immer  wichtiger  werdenden  sozialpolitischen
  Fragen  ist  die  systematische  Erhebung  des  arbeiterstatistischen
Materials  unumgánglich  nothwendig,  und  ich  glaube,  dass  die  wertvollen
Daten,  welche  eben  nur  mit  Inanspruchnahme  dér  Organisationen  dér  Krankenunterstützung
  beschafft  werden  können,  auch  mit  gewissen  Opfern  unbedingt
zusammengesammelt  werden  müssen.
Im  Anschluss  an  die  Probeaufnahmen  beehre  ich  mich  zugleich  Ew.
Exzellenz  ergebenst  zu  melden,  dass  die  Soproner  Bezirks-Krankenkasse
in  ihrem,  unter  •///.  rückbittend  beigeschlossenen  Ansuchen  sich  mit  dér
Bitté  an  mich  gewendet  hat,  ihr  statistische  Zahlkarten  in  entsprechender
  Anzahl  zűr  Verfügung  zu  stellen,  da  sie  die  durch  das  statistische  Amt
geplante  Reform,  über  welche  sich  die  Vertreter  dér  genannten  Kasse  —
im  Einverstándnis  mit  den  Vertretern  dér  Pozsonyer  und  Nagyváradéi-Bezirks-Krankenkassen
  —  in  dér  Enquéte  dahin  geáussert  habén,  dass  sie  dieselbe ­
  als  für  die  Kassen  nicht  belastend  betrachten,  aus  eigenem  Entschlusse
einzuführen  beabsichtige.  Mit  Rücksicht  darauf,  dass  auch  hiedurch  eine
gründlichere  Vorbereitung  dér  neueren  Verhandlung  über  die  statistischen
Záhlkarten  gefördert  würde,  nahm  ich  meinerseits  das  spontáné  Anerbieten
dér  Soproner  Bezirkskasse  mit  Freuden  auf  und  bitté  Ew.  Exzellenz  ergebenst, ­
  geruhen  das  ergebenst  gefertigte  Amt  zu  ermáchtigen,  die  zu  diesem
Behufe  verlangten  statistischen  Záhlkarten  sammt  einigen  tausend  zu  den
in  Budapest  vorzunehmenden  Probeaufnahmen  benöthigten  statistischen
Záhlkarten,  im  Ganzén  etwa  15.000  statistische  Záhlkarten  drucken  zu
lassen.
Mit  Rücksicht  darauf,  dass  in  Verbindung  mit  dér  Reorganisirung
dér  Statistik  dér  Krankenkassen  zugleich,  wie  aus  meinem  am  Referentenbogen,
  Handelsrainisterium-Prás.-Z.  1887  vöm  1.  J.  enthaltenen  ergebensten
Bericht  ersichtlich,  zugleich  die  Erhebung  des  zu  dem  auf  die  Unfallversicherung
  dér  Arbeiter  abzielenden  Gesetzentwurfe  benöthigten  statistischen
Materials  geplant  wurde,  was  jetzt  durch  die  Vertagung  des  Inslebentretens
dér  statistischen  Záhlkarten  gleichfalls  einen  Aufschub  erleidet,  erlaube  ich
mir  die  Aufmerksamkeit  Ew.  Exzellenz  darauf  zu  lenken,  dass  zu  dem
erwáhnten  Zwecke  vorláufig  nur  die  im  Sinne  dér  hohen  Verordnung  des
Amtsvorgángers  Ew.  Exzellenz  vöm  25.  Február  1894,  Z.  73.469  seitens
dér  einzelnen  Industrie-Unternehmungen  aus  Anlass  von  Unfállen  an  die
Gewerbe-Inspektoren  zu  erslattenden  Unfallmeldungen  zűr  Verfügung  stehen ­
  werden.
Von  wclch  grosser  Wichtigkeit  auch  vöm  Standpunkte  dér  Ausübung
  dér  Beaufsichtigung  dér  Fabriken  das  Inslebentreten  dér  in  dér
erwáhnten  hohen.  Verordnung  festgestellten  Unfallmeldungen  war,  ist
doch  nicht  ausser  Acht  zu  lassen,  dass  das  auf  dieser  Grundlage  sich
ansammelnde  statistische  Matéria!  nicht  gánzlich  jene  wertvollen  statistischen ­
  Daten  ersetzen  kann,  welche  wir  von  den  Krankenkassen  auch
bezüglich  dér  Unfálle  zu  beschaffen  beabsichtigten.  Vorausgesetzt  námlich,
dass  die  interessirten  Industrie-Unternehmungen,  in  dérén  Betrieb  Unfálle
vorkommen,  allé  ohne  Unterschied  mit  dér  grössten  Pünktlichkeit  die  vorgeschriebenen
  Unfallmeldungen  einsenden,  wird  die  aus  diesen  Meldungen
angefertigte  Statistik  immer  den  Mangel  besitzen,  dass  sie  nur  die  Zahl
dér  Unfálle,  beziehungsweise  dér  durch  die  Unfálle  verletzten  Individuen
ausweist,  ohne  zugleich  die  Zahl  dér  gesammten,  im  betreffenden  Bescháf-
            
Waiting...

Note to user

Dear user,

In response to current developments in the web technology used by the Goobi viewer, the software no longer supports your browser.

Please use one of the following browsers to display this page correctly.

Thank you.