128* 
bér). — Az országos átlagon leginkább alul maradnak s minimális 
munkabéreket fizetnek a következő törvényhatóságok: 1. Szabolcs 
vármegye (egy munkásnak heti 4'ss koronát)*, 2. Szilágy vármegye 
(5'94 koronát); 3. Alsó-Fehér vármegye (6*oo koronát); 4. Zombor 
város (6'oa koronát); 5. Csongrád vármegye (6*o* koronát); 6. Bé 
kés vármegye (6*29 koronát); 7. Bács-Bodrog vármegye (6*ss koro 
nát); 8. Csanád vármegye (6*37 koronát); 9. Versecz város (6’as 
koronát) és végül 10. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye (egy mun 
kásnak heti 6*56 koronát). 
» * 
* 
A betegsegélyző pénztárak anyagi helyzetéről a bevételi és 
kiadási tételek mérlegelésén kívül jellemző képet nyerhetünk va 
gyonállapotuk vizsgálatából is. Mielőtt azonban ezt érintenők, meg 
kell emlékeznünk mindenek előtt arról a körülményről, hogy a beteg 
segélyző pénztárak vagyonmérlegeiket legnagyobb részt más irány 
elvek szerint szerkesztik, mint a hogy azok az e közleményekben 
foglalt táblázatokban össze vannak állítva, igy tehát a pénztárak 
itt kimutatott vagyonállapota igen gyakran nem egyezik meg maguk 
a pénztárak által összeállított vagyonmérleggel. Az 1891. évi XIV, 
törvényczikk ugyanis elrendeli, hogy a betegsegélyző pénztárak 
nem várt eshetőségekre tartalékalapot gyűjtsenek, s meghatározza 
a tartalékalap arányát is, kimondván, hogy tartalékalapul a pénztár 
fennállása óta elért , jövedelmek tiz százaléka helyezendő el, vagy, 
— a mennyiben ez az utóbbi összeg kisebb volna — az utolsó 
öt év kiadásainak átlaga. Ez idő szerint a pénztárak nagy része 
még nem érvén el, vagy éppen csak elérvén öt évi fennállását, a 
tartalékalap képzése még nem állapodhatott meg az öt évi kiadá 
sok átlagánál, hanem a másik módszer szerint kell, hogy történjék, 
tudniillik úgy, hogy az alap évről-évre növeltessék a bevételek tiz 
százalékával. De éppen ezekben az első esztendőkben, a szervez 
kedés nehéz esztendeiben voltak a betegsegélyző pénztárak leg- 
kevésbbé abban a helyzetben, hogy tartalékalapjukat évenkint a 
megfelelő 10 százalékkal dotálhatták volna. A legtöbb, pénztár a 
tartalékalap elhelyezésénél tehát nem követhette a törvény rendel 
kezését s tényleg kevesebbét helyezett el tartalékalapul, mint a 
mennyit szabály szerint tartozott volna. A betegsegélyző pénztárak 
azonban vagyonmérlegükben nagyrészben csak a tényleg elhelye 
zett tartaléktőkét mutatják ki, a mérlegnek úgy a vagyon-, minim 
teheroldalán, holott a törvény és a fennálló rendeletek értelmében 
a tartaléktőkének szabályszerű mérve meg kell hogy terhelje a 
pénztárak mérlegét, mert az egyszer elmulasztott tartalékelhelyezést 
előbb-utóbb pótolni kell. Az eltérés tehát az itt közölt vagyonkimu 
tatások, s a pénztárak saját vagyonmérlegei között abban van, 
hogy e közleményben a törvény értelmében a vagyonmérleg az 
egész szabályszerű tartaléktőkével megterheltetik, a vagyonoldalon 
ellenben a szabályszerű tartaléktőkének csak tényleg elhelyezett része 
szerepel; a pénztárak mérlegeiben pedig úgy a vagyon, minta teher- 
oldalon egyaránt csak a tényleg elhelyezett tartaléktőke mutattatik ki. 
Ebből az eltérésből, a mely igen sok esetben a mérlegnek 
újból való összeállítását követelte, és gyakran a szabályszerű tar 
taléktőkének központi kiszámitását tette szükségessé, a mihez 
pedig néhol a biztos alap is hiányzott, következik, hogy e közle 
ménynek a vagyoni viszonyokat illető táblázatai, bár megszerkesz 
tésükben helyesek, számadataikat illetőleg nem tarthatnak igényt 
oly hitelességre, mint a betegsegélyző pénztárak működésének egyéb 
eredményeit ismertető táblázatok. Éppen ezért mellőztük a vagyoni 
viszonyokra vonatkozó adatoknak a korábbi évekkel való össze 
hasonlítását, a mely korábbi évekre visszamenőleg még kevesebb 
hitelességgel lehetett volna megállapítani a helyes adatokat. 
A betegsegélyző pénztárak vagyonmérlegeinek vizsgálatánál 
első pillanatra szembeötlő azoknak nagy általánosságban kedvezőt 
len volta. Jegyezzük meg, mielőtt még a számadatokat idéznők, 
hogy ez a körülmény nem szükségképen jelenti a pénztáraknak 
czéljaikhoz képest kedvezőtlen anyagi helyzetét, mert a pénztárak 
nak, mint humanitárius intézményeknek, egyáltalán nem czéljuk a 
vagyongyűjtés s hivatásukat teljesen betöltötték, ha bevételeiket — 
némi tartalék elhelyezésén kívül, — egészükben a tagok segélyezésére 
9. Komitat Szerém (13*62 Kronen); 10. Komitat Besztercze-Naszód 
(13*io Kronen Wochenlohn). Folgende Munizipien bleiben am 
meisten unter dem Landesdurchschnitt und zahlen minimale Ar- 
beitslöhne: 1. Komitat Szabolcs (ein Arbeiter 4*88 Kronen Arbeits- 
lohn); 2. Komitat Szilágy (5'94 Kronen); 3. Komitat Alsó-Fehér 
(6*oo Kronen); 4. Stadt Zombor (6*02 Kronen); 5. Komitat Cson 
grád (6*04 Kronen); 6. Komitat Békés (6*29 Kronen); 7. Komitat 
Bács-Bodrog (6*33 Kronen); 8. Komitat Csanád (6*37 Kronen); 
9. Stadt Versecz (6*ss Kronen) und schliesslich 10. Komitat Jász- 
Nagykun-Szolnok (ein Arbeiter 6*56 Kronen Wochenlohn). 
* * 
* 
Über die materielle Lage dér Krankenkassen kőimen wir uns 
nebst dér Erwagung ihrer Einnahms- und Ausgabsposten auch 
aus dér Untersuchung ihres Vermögenstandes ein kennzeichnendes 
Bild konstruiren. Bevor wir aber dies berühren, habén wir noch 
des Umstandes zu erwahnen, dass die Krankenkassen ihre Bilan- 
zen zum grössten Theil nach anderen Grundsátzen verfassen, als 
dieselben in den in diesen Mittheilungen enthalténen Tabellen zu- 
sammengestellt sind, so dass dér hier ausgevviesene Vermögens- 
stand dér Kassen mit dér durch die Kassen selbst zusammen- 
gestellten Bilanz oft nicht übereinstimmt. Dér G.-A. XIV: 1891 
ordnet námlich an, dass die Krankenkassen für unvorhergesehene 
Falié einen Reservefond anlegen und bestimmt auch das Maass 
des Reservefonds, yerfügend, dass als Reservefond zehn Perzent 
dér seit dem Bestehen dér Kasse erzielten Einkünfte angelegt zu 
werden habén, oder — sofern dér letztere Betrag kleiner wáre — 
dér Durchschnitt dér Ausgaben dér letzten fünf Jahre. Da ein 
grosser Theil dér Kassen derzeit das fünfte Jahr des Bestehens 
noch nicht erreicht oder nur eben erreicht hat, konnte sich die 
Bildung des Reservefonds noch nicht beim Durchschnitt dér fünf- 
jáhrigen Ausgaben stabilisiren, sondern muss nach dér anderen 
Methode erfolgen, das heisst so, dass dér Fond von Jahr zu Jahr 
um zehn Perzent dér Einnahmen vermehrt werden soll. Aber 
gerade in diesen Jahren, dér schweren Zeit dér Organisirung, 
waren die Krankenkassen am wenigsten in dér Lage, ihren Reserve 
fond alljáhrlich mit den entsprechenden zehn Perzent zu dotiren. 
Die meisten Kassen konnten alsó beim Anlegen des Reservefondes 
den Verfügungen des Gesetzes nicht nachkommen und legten fak- 
tisch weniger an Reservefond an, als wozu sie vorschriftsgemáss 
verbunden gewesen waren. Die Krankenkassen aber weisen in 
ihrer Bilanz zum grössten Theil nur den faktisch angelegten 
Reservefond aus, sowohl auf dér Habén- als auf dér Soll-Seite dér 
Bilanz, obwohl doch im Sinne des Gesetzes und dér bes.tehenden 
Verordnungen das vorschriftsmássige Maass des Reservefondes die 
Bilanz dér Kassen zu belasten hátte, denn das einmal verab- 
sáumte Anlegen dér Reserve muss früher oder spáter nachgeholt 
werden. Die Differenz zwischen den hier mitgetheilten Vermögens- 
standausweisen und dér eigenen Bilanz dér Kassen besteht darin, 
dass in diesen Mittheilungen die Bilanz im Sinne des Gesetzes mit 
dem ganzen vorschrifismássigen Reservefond belastet wird, auf dér 
Vermögensseite aber nur dér faktisch angelegte Theil des vor- 
schriftsmássigen Reservefondes eingestellt ist; wáhrend in den 
Bilanzen dér Kassen sowohl auf dér Seite dér Aktivá, als auch 
dér Passiva nur dér faktisch angelegte Reservefond ausgewie- 
sen wird. 
Aus dieser Abweichung, welche in vielen Falién die neuerliche 
Zusammenstellung dér Bilanz erforderte und oft die Berechnung 
des vorschrifismássigen Reservefondes im Zentrum nothwendig 
machte, wozu jedoch mitunter auch die sichere Basis fehlte, folgt, 
dass die auf die Vermögensverháltnisse bezüglichen Tabellen dieser 
Mittheilungen, obwohl in ihrer Konstruirung richtig, hinsichtlich 
ihrer Zahlenangaben auf keine solche Verlásslichkeit Anspruch 
machen können, als die die übrigen Resultate dér Krankenkassen 
darstellenden Tabellen. Eben deshalb ist von dér Vergleichung dér 
auf die Vermögensverháltnisse bezüglichen Daten mit den früheren 
Jahren abgesehen worden, denn auf dicse früheren Jahre zurück- 
greifend, hátte mán die richtigen Daten mit noch weniger Genauigkeit 
feststellen können. 
Bei dér Prüfung dér Vermögensbilanz dér Krankenkassen fállt 
die im Ganzen und Grossen ungünstige Gestaltung derselben auf 
den ersten Blick auf. Bevor noch die ziffernmássigen Daten an- 
geführt werden, ist zu bemerken, dass dieser Umstand noch nicht 
nothwendigerweise die im Verháltnis zu ihren Zwecken ungünstige 
materielle Lage dér Kassen bedeutet, denn die Kassen, als huma- 
nitáre Anstalten, habén durchaus nicht den Zweck, Vermögen an- 
zuháufen, und sie habén ihre Bestimmung vollkommen erfüllt, 
wenn sie ihre Einnahmen — nebst dem Anlegen einigen Reserve 
fondes — in ihrer Gánze zűr Unterstützung ihrer Mitglieder und