148*

Egyedül  az  ipartestületi  pénztáraknál  nem  mutatnak  fel  a  nők  a
férfitagoknál  magasabb  betegedési  százalékot,  hanem  annál  valami
csekélységgel  kedvezőbbet:  a  betegek  számában  a  férfiak  itt  21'06,
a  nők  pedig  21'99  százalékkal  vesznek  ugyan  részt,  de  már  a  megbetegedéseknél ­
  megfordul  a  sorrend  s  a  férfiak  29*64  százaléknyi
részesedése  mellett  a  nők  csak  29*12  százalékkal  szerepelnek.
Az  anyaországban  a  két  nemnek  egymáshoz  való  aránya  alig
módosul,  csupán  a  kerületi  pénztáraknál  éleződik  ki  még  jobban
a  nőknek  erősebb  betegedési  százaléka;  Horvát-Szlavonországokban
azonban  más  arányokat  is  találunk.  Mig  ugyanis  a  megbetegedések
számában  a  nők  itt  is  nagyobb  arányban  vesznek  részt,  addig  a
betegek  között  valamivel  kisebb  szerepet  visznek,  mint  a  férfiak.
Főleg  a  gyári  pénztáraknál  feltűnőek  ez  arányok  (a  betegek  közt
a  férfiak  1Ö2*is  százaléka,  és  a  nők  34*is  százaléka  szerepelvén),
a  beliscsei  faipari  betegsegélyző  pénztárnál  a  férfiak  közt  előfordult
igen  nagy  számú  betegedések  miatt.  Itt  is  tehát  az  arány  változása
egy,  inkább  véletlennek  mondható,  körülmény  miatt  állott  be,  s  nem
döntheti  meg  a  női  tagok  nagyobb  betegedéséről  tapasztaltakat.
Ez  a  nagyobb  betegedési  arány  tisztán  a  nők  természeti  gyengeségéből, ­
  illetőleg  a  nehezebb  ipari  munkának  kevésbbé  ellenálló
gyöngébb  szervezetéből  magyarázható;  mert  a  gyermekágyi  lebetegedések
  az  itt  ismertetett  arányokba  még  nincsenek  is  belefoglalva. ­

Tovább  haladva  a  két  nem  szereplésének  vizsgálatában  a
betegségi  statisztika  adatainál,  az  egy  tagra  eső  tápdíjas  és  kórházi ­
  napok  arányát  a  következő  megoszlásban  találjuk:  egy  férfi
tagra  4 - is,  egy  női  tagra  6*25  munkaképtelenséggel  járó  beteg  nap
jut,  a  két  nemre  együttvéve  4*44  nap.  A  betegnapok  számában  a
nők  ismét  a  gykú  és  vállalati  pénztáraknál  járnak  elől:  itt  egy  férfi
tagra  4*56,  egy  nőre  ellenben  6*ss  tápdijas  vagy  kórházi  nap  esik.
A  kerületi  pénztáraknál  a  férfiakra  4u4,  a  nőkre  6*25  betegnap  esik;
a  magánegyesületieknél  a  férfiakra  4*si,  a  nőkre  5'so;  az  ipartestületieknél
  találjuk  végre  a  legalacsonyabb  arányokat,  egy  férfira
3m4,  egy.  nőre  4*35  keresetképíelenséggel  járó  napot.  Az  anyaországban ­
  ezek  a  birodalmi  arányok  alig,  esnek  változás  alá;  Horvát-Szlavonországokban
  is  csak  annyiban,  a  mennyiben  a  férfiak  részvétele ­
  a  betegnapok  számában  emelkedvén,  a  két  nem  között  nem
oly  erős  az  ellentét;  itt  a  férfiakra  5*76,  a  nőkre  pedig  6*55  betegnap ­
  jut.  A  horvát-szlavonországi  gyári  pénztáraknál  kevéssel  nagyobb
.  a  férfiak  részesedése,  mint  a  nőké:  a  tápdíjas  és  kórházi  napok
számából  egy  férfi  tagra  6*92,  egy  női  tagra  pedig  6*52  nap  jutott.
A  betegségek  átlagos  tartamáról  azonban  még  jobban  tájékoztat,
ha  a  tápdíjas  és  a  kórházi  napok  számát  a  keresetképtelenül  beteg
tagok  számával  állítjuk  párhuzamba.  A  birodalmi  eredmények  szerint ­
  a  pénztárak  egy-egy  betege  átlag  16*72  napig  vette  igénybe  a
pénztári  segítséget;  és  pedig  a  férfiak  16*14  napig,  a  nők  pedig  20*17
napig.  Ebből  is  kitűnik,  hogy  a  női  tagok  betegeskedése  nagyobb
terhet  ró  a  pénztárra,  mert  nemcsak  a  megbetegedésük  valószínűsége ­
  nagyobb,  hanem  betegségük  átlagos  tartama  is  hosszabb,  mint
a  férfiaknál.  A  kerületi  betegsegélyző  pénztáraknál  veszik  a  nők
legtovább  igénybe  a  pénztári  segítséget;  mig  itt  egy  beteg  férfire
16*14  tápdíjas  vagy  kórházi  nap  jut,  addig  egy  beteg  nőre  23'bo
nap,  tehát  három  hétnél  is  több.  Azután  a  magánegyesületi  pénztárakat ­
  terhelik  meg  leginkább  a  női  betegek,  de  itt  a  férfiak  betegeskedésének ­
  is  hosszú  az  átlagos  tartama,  21*u  nap,  mig  a  nőké
22*ss  nap.  Az  ipartestületek  pénztárainál  egy  férfi  átlag  16*37,  egy
nő  pedig  19*77  napig  betegeskedik;  legkedvezőbbek  az  arányok  a
gyári  és  vállalati  pénztáraknál,  a  hol  a  férfiak  betegségének  átlagos
tartama  14*4s  nap,  a  nőké  pedig  16*75  nap.  A  mig  tehát  a  gyári
pénztárak  tagjai  a  betegségi  esetek  gyakoriságában  elüljárnak,  addig
betegségük  tartama  aránylag  a  legrövidebb,  a  mi  abból  a  már
korábban  is  említett  tényből  is  magyarázható,  hogy  a  gyárak  a
beteges  munkást  nem  szívesen  veszik  föl,  huzamosnak  ígérkező  betegség ­
  esetén  könnyen  elbocsátják,  s  igy  az  a  gyári  betegsegélyző
pénztár  segítségét  sem  használhatja  ki  úgy,  mintha  valamely  kerületi ­
  vagy  egyéb  jellegű  pénztárnak  volna  tagja.  Horvát-Szlavonországokban ­
  a  tápdíjat  vagy  kórházi  ellátást  igénylő  betegségek
tartama  valamivel  kisebb,  mint  az  anyaországban;  figyelmet  külöder

  Erkrankungen.  Bei  den  Gewerbekorporationskassen  alléin  zeigen
die  Frauen  keine  höheren,  sondern  um  ein  geringes  günstigere
Erkrankungs-Perzente  als  die  Mánner:  an  dér  Zahl  dér  Kranken
nehmen  die  Mánner  hier  mit  21*06,  die  Frauen  aber  mit  21*99
Perzent  theil,  aber  bei  den  Erkrankungen  wechselt  die  Reihenfolge,
und  ■  bei  einer  29*04-perzentigen  Betheiligung  dér  Mánner  weisen
die  Frauen  nur  29’ia  Perzent  auf.
lm  Mutterlande  erleidet  das  Verháltnis  dér  beiden  Geschlechter
  zu  einander  kaum  eine  Veránderung,  nur  bei  den  Bezirkskassen
  schárft  sich  das  stárkere  Erkrankungsperzent  dér  Frauen
noch  mehr  zu;  in  Kroatien-Slavonien  aber  finden  wir  andere  Verháltnisse.
  Wáhrend  námlich  die  Frauen  an  dér  Zahl  dér  Erkrankungen ­
  auch  hier  in  grösserem  Maasse  theilnehmen,  spielen  sie  in
dér  Zahl  dér  Kranken  eine  etvvas  geringere  Rolle,  als  die  Mánner.
Besonders  bei  den  Fabrikskassen  fallen  diese  Verhálnisse  auf  (wo
unter  den  Kranken  die  Mánner  102*i8°/o,  die  Frauen  34*i5°/o  ausmachen),
  zufolge  dér  überaus  grossen  Zahl  dér  bei  dér  Beliscseer
Holzindustrie-Krankenkasse  unter  den  Mánnern  vorgekommenen
Erkrankungen.  Auch  hier  ist  alsó  die  Anderung  des  Verháltnisses
zufolge  eines  eher  ein  Zufall  zu  nennenden  Umstandes  eingetreten
und  kann  die  Erfahrungen  von  dér  háufigeren  Erkrankung  dér  weiblichen
  Mitglieder  nicht  umstossen.  Dieses  grössere  Erkrankungsverháltnis
  erklárt  sich  rein  aus  dér  natürlichen  Schwáche  dér
Frauen,  beziehungsvveise  aus  ihrer  dér  schwereren  gewerblichen
Arbeit  weniger  widerstehenden  schwácheren  Konstitution;  denn  die
Kindbett-Erkrankungen  sind  in  die  hier  besprochenen  Verháltnisse
gar  nicht  eingerechnet.
Wenn  wir  bei  den  Daten  dér  Krankheitstatistik  in  dér  Untersuchung
  dér  Rolle  dér  bejden  Geschlechter  weiter  fortschreiten,
finden  wir  das  Verháltnis  dér  auf  ein  Mitglied  entfallenden  Pflegegeld-
  und  Spitalstage  in  folgender  Vertheilung;  auf  ein  mánnliches
Mitglied  kommen  4'is,  auf  ein  weibliches  Mitglied  6*25  mit  Arbeitsunfahigkeit
  verbundene  Krankentage,  auf  die  beiden  Geschlechter
4*44  Tagé.  In  dér  Zahl  dér  Krankentage  stehen  die  Frauen  wieder
bei  den  Fabriks-  und  Unternehmungskassen  voran:  hier  entfallen
auf  ein  mánnliches  Mitglied  4*56,  auf  eine  Frau  hingegen  6*ss  Pflegegeld-
  oder  Spitalstage.  Bei  den  Bezirkskassen  kommen  auf  die  Mánner ­
  4*14,  auf  die  Frauen  6*23  Krankentage;  bei  den  Privatvereinskassen
  auf  die  Mánner  4*si,  auf  die  Frauen  5*őo  ;  bei  den  Gewerbekorporationskassen ­
  ergeben  sich  die  niedrigsten  Verháltnisse,  auf
einen  Mann  3*44,  auf  eine  Frau  4’ss  mit  Erwerbsunfáhigkeit  verbundene ­
  Tagé.  lm  Mutterlande  unterliegen  diese  Reichsverháltniszahlen
  kaum  einer  Anderung;  auch  in  Kroatien-Slavonien  nur
insofern,  als  die  Betheiligung  dér  Mánner  an  dér  Zahl  dér  Krankentage ­
  zunimmt  und  daher  dér  Gegensatz  zwischen  den  Geschlechtern
  nicht  so  scharf  ist;  hier  entfallen  auf  die  Mánner  5*76,  auf  die
Frauen  aber  6*55  Krankentage.  Bei  den  Fabrikskassen  in  Kroatien-Slavonien
  ist  die  Partizipirung  dér  Mánner  nur  um  ein  wenig
grösser,  als  die  dér  Frauen;  von  den  Pflegegeld-  und  Spitalstagen
entfallen  auf  ein-  mánnliches  Mitglied  6*92,  auf  ein  weibliches  Mitglied ­
  aber  6  62  Tagé.
Hinsichtlich  dér  durchschnittlichen  Dauer  dér  Krankheiten
aber  werden  wir  noch  besser  orientirt,  wenn  wir  die  Zahl  dér
Pflegegeld-  und  Spitalstage  mit  dér  Zahl  dér  erwerbsunfáhig  kranken
Mitglieder  in  Parallelé  stellen.  Nach  den  Reichsergebnissen  hat  je
ein  Mitglied  dér  Kassen  die  Kassenunterstützung  durchschnittlich
durch  16*72  Tagé  in  Anspruch  genommen,  und  zwar  die  Mánner
durch  16*14  Tagé,  die  Frauen  aber  durch  20*17  Tagé.  Auch  hieraus
ist  ersichtlich,  dass  das  Kranksein  dér  weiblichen  Mitglieder  dér
Kasse  grössere  Lasten  auferlegt,  denn  nicht  nur  die  Wahrscheinlichkeit
  ihres  Erkrankens  ist  grösser,  sondern  auch  die  durchschnittliche
  Dauer  dér  Krankheit  ist  lánger,  als  bei  den  Mánnern.
Bei  den  Bezirks-Krankenkassen  nehmen  die  Frauen  die  Kassenunterstützung ­
  am  lángsten  in  Anspruch;  wáhrend  hier  auf  einen
kranken  Mann  16*14  Pflegegeld-  oder  Spitalstage  entfallen,  kommen
auf  eine  kranke  Frau  23*öo  Tagé,  alsó  mehr  als  drei  Wochen.
Dann  belasten  die  weiblichen  Kranken  die  Privatvereinskassen  am
meisten,  aber  hier  dauert  auch  die  Krankheit  des  Mannes  lángé,
21*ii  Tagé,  die  dér  Frauen  aber  22*85.  Tagé.  Bei  den  Kassen  dér
Gewerbekorporationen  ist  ein  Mann  durchschnittlich  durch  16*37,
eine  Frau  aber  durch  19*77  Tagé  krank;  am  günstigsten  sind  die
Verháltnisse  bei  den  Fabriks-  und  Unternehmungskassen,  wo  die
durchschnittliche  Dauer  dér  Krankheit  dér  Mánner  14*48  Tagé,  dér
Frauen  aber  16*75  Tagé  ist.  Wáhrend  alsó  die  Mitglieder  dér
Fabrikskassen  in  dér  Háufigkeit  dér  Krankheitsfálle  voranstehen,
ist  die  Dauer  ihrer  Krankheit  verháltnismássig  die  kürzeste,  was
schon  aus  dér  bereits  früher  erwáhnten  Thatsache  zu  erkláren  ist,
dass  die  Fabriken  den  kránkelnden  Arbeiter  nicht  gern  aufnehmen
und  im  Falle  einer  voraussichtlich  lángern  Krankheit  leicht  entlassen,
so  dass  er  die  Unterstützung  dér  Fabrikskrankenkasse  auch  nicht
so  ausnützen  kann,  als  wenn  er  Mitglied  einer  Bezirks-  oder  són-