Metadata: A magyar korona országainak betegsegélyző pénztárai 1898-ban = Die Krankenkassen der Länder der ungarischen Krone im Jahre 1898

68* 
A betegsegélyző pénztárak statisztikai adatszolgáltatásának tökélete 
sítése czéljából az országos m. kir. statisztikai hivatal által tervezett kétféle 
fölvételi minta, úgymint az A) mintájú statisztikai kimutatás és a 5-vel 
jelzett statisztikai lapok közül első sorban az A) kimutatás vétetett tárgya 
lás alá, a melynek feladata a pénztárak szervezeti és egyéb általános jel 
legű viszonyairól, továbbá a pénzügyi eredményekről és a pénztárak 
kebelében létesített választott bíróságok működéséről nyújtani statisztika 
adatokat. 
A statisztikai kimutatás eltekintve attól, hogy a bevételeknél és ki 
adásoknál a központ és vidék szerint való részletezés a Budapesten székelő 
pénztárak állítása szerint az itteni viszonyoknál fogva különösen a gyógy 
szerköltségek elkülönítése tekintetében nehezen keresztülvihető és ezért 
mellőzendő volna, egészben véve csekély módosításokkal, a melyek folytán 
az eredeti tervezet részben még ki is bővíttetett, általánosan tetszéssel 
fogadtatott. 
A bevételeknek és kiadásoknak központ és vidék szerint való elkülö 
nítése tiszteletteljes véleményem szerint a betegsegélyző pénztárak ügyének 
főképen központi igazgatására nézve bírna érdekkel, a mennyiben a központ 
és vidék szerint részletezett pénztári eredményekből tanulságokat lehetne 
meríteni arra vonatkozólag, hogy a pénztárak anyagi helyzete szempontjá 
ból a kerületi pénztárak alakításánál a központosítási irányzat vagy pedig 
a nagyobb kerületi pénztáraknak kisebbekre való szétdarabolása bir-e 
inkább jogosultsággal. Tisztán statisztikai szempontból azonban, különösen 
munkástatisztikai szempontból ezen megkülönböztetésnek nem lévén fon 
tossága, részemről készséggel megnyugszom abban, hogy a statisztikai adat 
gyűjtésnél mellőztessék. 
A mi a B) mintájú statisztikai lapokat illeti, ezekre vonatkozólag a 
tanácskozáson képviselt pénztárak túlnyomó része — néhány nagyobb 
vidéki kerületi pénztárnak, mint a pozsonyinak, nagyváradinak és soproni 
nak kivételével, — azon nézetnek adott kifejezést, hogy azoknak életbeléptetése 
a pénztárak jelenlegi anyagi körülményei között a pénztárakra hátrányos 
következményű lenne. Teljes egyértelműséggel elismerte azonban az érte 
kezlet, hogy a minden jogos igénynek megfelelő tagsági és betegségi sta 
tisztikát, a mely a munkásstatisztika alapjául szolgálhasson, csak a sta 
tisztikai hivatal által kidolgozott javaslat alapján, vagyis csupán statisztikai 
lapok alkalmazásával lehet létesiteni. 
A tagsági és betegségi statisztika azon lényegesebb alapfeltételének 
biztosítására ugyanis, hogy a foglalkozások szerint részletezett betegségeket 
ugyancsak a foglalkozások szerint részletezett átlagos taglétszámmal lehes 
sen párhuzamba állítani, a mely viszonyítás nélkül a betegségekre vonat 
kozó összes adatok úgy tudományos szempontból, mint gyakorlati tekin 
tetben értéktelenek, az értekezlet sem tudott mást megoldást találni, mint 
a mely az országos m. kir. statisztikai hivatal tervezetének lényegét képezi: 
hogy minden egyes tagról egy-egy külön statisztikai lap állíttassák ki. 
Midőn tehát az értekezlet készséggel elismerte, hogy a betegsegélyző 
pénztárak statisztikájának gyökeres reformja csakis a statisztikai laprend 
szer alapján valósítható meg, egyúttal azon óhájtásának adott kifejezést, 
hogy ezen reformnak életbeléptetése azon időre halasztassék el, a midőn 
a pénztárak anyagi helyzete az érdekeiket érintő külömbözó fontos kérdé 
seknek részben törvényhozási, részben közigazgatási úton való rendezése 
folytán gyökeresen javulni fog 
..Meg vagyok arról győződve, hogy a pénztárak függő kérdéseinek 
rendezése után épen nem fog akadály fenforogni arra nézve, hogy a beteg 
segélyző pénztárak statisztikája egészben véve abban a tág keretben léte- 
sittessék, a mint a jelenleg tárgyalás alatt volt javaslatban foglaltatik s a 
mely keretben az a magyar raunkásstatisztikának is alapját fogja képez 
hetni. A mi természetesen nem zárja ki azt, hogy a statisztikai lapon a 
részletekben egyes módosítások történjenek, pl. hogy esetleg a gyógyszer- 
költségeknek tagok szerint való kimutatása mellőztessék, vagy hogy a vasúti 
alkalmazottak betegsegélyző pénztárai részére szervezetük különleges viszo 
nyaira tekintettel oly természetű egyes kivételek engedtessenek, a melyek 
az egész rendszernek keresztülvitelét nem akadályozzák meg és az adat 
gyűjtés egyöntetűségével összeegyeztethetők, annyival is inkább, minthogy 
a vasúti pénztárak — különösen a m. kir. államvasutak alkalmazottjainak 
pénztára — ismételten hangsúlyozták annak szükségességét, hogy az 
1895 : XIV. törvényczikk revíziója alkalmával ezen törvény alól kivétesse 
nek s szervezetük sajátlagos viszonyaiknak megfelelően a törvény által a 
többi pénztáraktól eltérően állapíttassák meg. 
Mindezek alapján oda terjed tehát tiszteletteljes javaslatom, hogy a 
betegsegélyző pénztárak statisztikájára vonatkozó reformtervezetnek egyik 
jelentékeny részét, a •/. alatt tisztelettel idecsatolt statisztikai kimutatást, a 
melyen az értekezlet által óhajtott módosítások keresztül vannak vive s a 
mely egyúttal ideiglenesen a tagsági és betegségi statisztikának legfőbb ada 
taival is ki van egészítve, már most életbeléptetni méltóztassék és pedig 
Von den zum Zweck dér Vervoilkommnung dér statistischen Daten- 
lieferung dér Krankenkassen durch das kön. ung. statistische Landesamt 
geplanten zweierlei Aufnahmsformularen, námlich vöm statistischen Ausweis 
nach dem Formular A) und von dér mit B) bezeichneten statistischen 
Záhlkarte, gelangte in erster Reihe dér Ausweis A) zűr Verhandlung, dessen 
Bestimmung ist, über die Organisations- und sonstigen, einen allgemeinen 
Karakter besitzenden Verháltnisse dér Kassen, ferner über die Kassen- 
ergebnisse und über die im Kreise dér Kassen errichteten Schiedsgerichte 
statistische Daten zu bieten. 
Abgesehen davon, dass bei den Einnahmen und Ausgaben die Spezi- 
fízirung nach Zentrura und Umgebung laut dér Behauptung dér in Budapest 
ihren Sitz habenden Kassen zufolge dér hiesigen Verháltnisse, besonders 
hinsichtlich dér Absonderung dér Apothekerkosten sohwer durchzuführen 
und daher fallen zu lassen wáre, wurde dér statistische Ausweis mit 
geringen Modifizirungen, wonach dér Originalentwurf zum Theil sogar 
erweitert wurde, mit allgemeinem Beifall aufgenommen. 
Die Absonderung dér Einnahmen und Ausgaben nach dem Zentrum 
und dér Umgebung wáre nach meiner ergebensten Meinung, vornehmlich 
in Hinsicht auf die Zentral-Verwaltung dér Angelegenheit dér Kranken 
kassen von Interessé, insofern aus den nach Zentrum und Umgebung 
speziflzirten Kassenergebnissen sich Folgerungen bezüglich dessen ergeben 
würden, ob vora Standpunkte dér materiellen Lage dér Kassen bei dér 
Errichtung dér Bezirks-Krankenkassen die zentralisirende Tendenz oder 
aber die Theilung dér grösseren Bezirkskassen in kleinere, bereohtigter 
wáre. Da aber dicse Unterscheidung von rein statistischem, besonders 
vöm arbeiterstatistischen Gesichtspunkte keine Wichtigkeit besitzt, gebe ich 
mich meinerseits gern damit zufrieden, dass von derselben abgesehen 
werde. 
Was die statistischen Záhlkarten nach dem Formular B) anbelangt, 
gaben die in dér Enquéte vertretenen Kassen zum überwiegenden Theil 
•— ausgenommen einige grössere Provinz-Bezirkskassen, wie die Pozsonyer, 
Nagyvárader und Soproner — dér Ansicht Ausdruck, dass das Insleben- 
treten dicsér Karten bei den gegenwártigen materiellen Verháltnissen dér 
Kassen für dieselben von nachtheiligen Folgen wáre. Mit voller. Éin- 
müthigkeit anerkannte aber die Enquéte, dass eine, allén gerechtfertigten 
Ansprüchen entsprechende Mitglieder- und Krankheits-Statistik, welche als 
Basis dér Arbeiterstatistik dienen könnte, nur auf Grundlage des vöm 
statistischen Amte ausgearbeiteten Entwurfes, alsó nur bei Anwendung dér 
statistischen Záhlkarten geschaffen werden kaim. 
Um námlich die wesentlichere Grundbedingung dér Mitglieder- und 
Krankheit-Statistik zu sichern, dass die nach Bescháftigungen speziflzirten 
Krankheiten mit dem gleichfalls nach Bescháftigungen speziflzirten Durch- 
schnitt des Mitgliederstandes in Parallelé gestellt werden könnten — denn 
ohne diesen Nachweis sind sámmtliche auf die Krankheiten bezügliche 
Daten sowohl vöm wissenschaftlichen Standpunkt, als auch in praktischer 
Hinsicht wertlos, — konnte auch die Enquéte keine andere Lösung flnden, 
als die, welche das Wesen des Entwurfes des k. ung. statistischen Landes- 
amtes bildet; dass über jedes einzelne Mitglied je eine besondere statistische 
Záhlkarte ausgefertigt werde. 
Indem alsó die Enquéte bereitwilligst anerkannte, dass die gründliche 
Reform dér Statistik dér Krankenkassen nur auf Grundlage des statistischen 
Kartensystems durchgeführt werden könne, verlieh sie zugleich dem Wunsche 
Ausdruck, dass die Einführung dieser Reform auf die Zeit verschoben werde, 
da die materielle Lage dér Kassen zufolge dér theils im Wege dér Gesetz- 
gebung, theils im Verwaltungswege zu erfolgenden Regulirung verschiedener 
ihre Interessen berührenden wichtigen Fragen, sich gründlich gebessert 
habén wird — 
Ich bin überzeugt, dass nach dér Regulirung dér schwebenden Fragen dér 
Kassen kein Hindernis bezüglich dessen obwalten wird, dass die Statistik 
dér Krankenkassen im Ganzén in dem weiten Rahmen eingeführt werde, 
wie es in dem gegenwártig in Verhandlung gewesenen Entwurfe enthalten 
ist, und in welchem Rahmen dieselbe dann auch die Grundlage dér ungarischen 
Arbeiterstatistik bilden wird. Hiebei ist natürlich nicht ausgeschlossen, dass 
auf dér statistischen Záhlkarte in den Details einzelne Modifizirungen vor- 
genommen werden, z. B. dass dér Ausweis dér Apothekerkosten nach Mit- 
gliedern entfalle, oder dass für die Krankenkassen dér Bahnangesteliten in 
Hinsicht auf ihre speziellen Verháltnisse einzelne Ausnahmen gestattet werden, 
welche die Durchführung des ganzen Systems nicht verhindern und mit dér 
Einheitlichkeit dér Datensammlung in Einklang gebracht werden kőimen, 
umsomehr, da die Bahnkassen — besonders die Kasse dér Angestellten dér 
k. ung. Staatsbahnen -— wiederholt die Nothwendigkeit betont habén, dass 
bei Gelegenheit dér Revision des G.-A. XIV: 1895 dies Gesetz für sie auf- 
gehoben, und ihre Organisation ihren eigenthümlichen Verháltnissen ent- 
sprechend vöm Gesetze von den übrigen Kassen abweichend festgestellt 
werde. 
All dieses in Betracht gezogen, geht alsó mein ergebenster Vor- 
schlag dahin, geruhen einen bedeutsamen Theil des auf die Statistik dér 
Krankenkassen bezüglichen Reformentwurfes, den unter •/. hochachtungsvoll 
hier beigelegten statistischen Ausweis, in welchem die von dér Enquéte 
gewünschten Aenderungen schon durchgeführt sind, und welcher zugleich 
provisorisch mit den hauptsáchlichsten Daten dér Mitglieder- und Krankheit- 
Statistik ergánzt ist, schon jetzt ins Leben treten zu lassen, und zwar
	        
Waiting...

Note to user

Dear user,

In response to current developments in the web technology used by the Goobi viewer, the software no longer supports your browser.

Please use one of the following browsers to display this page correctly.

Thank you.