26* 
statisztika éppen ez irányban szorul leginkább és legsürgősebben 
tökéletesítésre. Csak az ipari baleseteket ■ hozva fel például, ezekre 
vonatkozólag eddig úgy a munkaadó, mint a betegsegélyző pénz 
tárak bejelentették ugyan, hogy a sérült előreláthatólag mennyi idő 
múlva gyógyul meg, de — nem is említve azt, hogy a két be 
jelentés között gyakran hetekre, sőt több hónapra menő eltérés is 
volt — a munkaveszteség meghatározásának ez a módja inkább 
jóslásszerű, semmint komoly adat számba vehető volt. A külső 
sérülések legtöbbjénél még szakértő orvos sem mondhatja meg 
előre egész határozottsággal a teljes gyógyulás idejét; bármily kis 
komplikáczió, váratlanul fellépő sebláz stb. halomra dönti az egész 
jóslatot s átváltoztathat néhány hetesnek Ígérkező munkaképtelen 
séget hónapokra terjedő betegséggé, nyomorékká teheti azt, a kiről 
a jóslat azt jelentette, hogy munkaképességét teljesen vissza 
nyeri, viszont kedvező kórlefolyás gyorsan teljes erejéhez vissza 
juttathatja azt, a kinek sérülése eleinte halált okozónak látszott. 
Természetesen nem gyakori eset az, hogy a kórlefolyás ily szembe 
ötlően rnegczáfolja az előleges bejelentéseket; de kétségtelen, hogy 
a legtöbb esetben néhány nap, vagy esetleg egy-két hét különbség 
fenforog a gyógyulásnak előre sejtett és tényleges ideje között. 
Ezek a napok és hetek pedig az összes eredményekben oly magas 
számra szaporodnak, hogy a statisztika minden tanulságait meg 
bízhatatlanokká és hasznavehetetlenekké teszik. 
E hiányosságnak kiküszöbölése csak ügy vihető keresztül, ha 
mint az a részleteknél említve is volt, minden sérülésről az első 
bejelentésen kívül a sérült meggyógyulásakor vagy esetleges halála 
kor újabb, pótlólagos jelentés is terjesztetnék be az arra leginkább 
hivatott adatszolgáltató által. Technikai berendezés dolga, hogy ez 
a kettős adatszolgáltatás minél kevésbbé legyen terhelő s minden 
fölösleges nyilvántartás mellőzésével is pontosan működjék. 
A baleset okának, módjának és lefolyásának ismertetése 
természetszerűleg lényeges alkotórészét kell, hogy képezze minden 
baleseti jelentésnek; az összehasonlithatóság azonban ezen adatokra 
nézve nem látszik kiváló fontos kelléknek; inkább a lehető külön 
választás érdemli meg az érdeklődést, annak a vizsgálata, hogy az 
egyes gazdasági ágakban külön-külön minő okok játszanak közre 
a balesetek előidézésében s hogyan következnek be leggyakrabban 
szerencsétlenségek. 
A munkásvédelem ezekre a tanulságokra alapíthatja leginkább 
intézkedéseit s ha súlyt helyezünk arra, hogy a balesetek módja 
és lefolyása felől minél tisztább képet nyerjünk, akkor könnyen 
mellőzhető lesz annak a körülménynek kutatása, melyet az ipari 
balesetek statisztikája korábban s a bányászati és kohászati baleset 
statisztika ma is vizsgál, hogy kinek a mulasztása vagy vigyázat 
lansága okozta a balesetet, a munkásé-e vagy a munkaadóé ? 
Elfogulatlan megfigyelő is ritkán tudna hiteles választ adni erre a 
kérdésre; a munkaadó mint adatszolgáltató természetesen nem 
szívesen vall maga ellen s vagy a véletlent, vagy a munkást okozza 
a balesetért. Egyéb adatszolgáltatókra, a segélypénztárakra vagy 
orvosokra túlságos megterheléssel járna annak a kinyomozása, hogy 
kit terhel a felelősség a sérülésért. Különben is hatósági feladat ez, 
s a hol a sérülés mérve - vagy egyéb körülmények szükségessé 
teszik, ott a hatóság úgyis megtartja ez iránt a vizsgálatot. 
A sérült személyi viszonyaira vonatkozó adatoknál az egy 
öntetűség már könnyebben lehetséges és kívánatosabb is. A sérült 
neme, életkora és családi állapota különben is könnyen kinyomozható 
s téves adatszolgáltatás e tekintetben alig fog előfordulni, 
Súlyosabb természetű, vagy halálos baleseteknél jelentőségében 
megnövekszik az a kérdés, mely a sérült háztartásában élő és 
keresetére utalt családtagok számát tudakolja. Ide tartoznak a már 
keresetképtelen szülők, testvérek vagy egyéb rokonok; a hitves s a kis 
korú, még nem kereső gyermekek. A kérdésnek az a czélja, hogy 
megtudható legyen, hány egyént sújt a keresetképtelenné vált 
családfő szerencsétlensége, a család szó fogalmát szükségszerűen 
kiterjeszti a nem törvényesített viszonyokra is. A vadházasságban 
együtt élő nő s a törvénytelen gyermekek szintén befoglalandók a 
családtagok számába, ha. a megsérültnek keresetéből éltek; ugyan 
így hajadon női munkásnak általa eltartott törvénytelen gyermeke is. 
vollkommnung.eben in dieser Richtung am meisten und am dringend- 
sten, denn die gewerblichen Unfálle als Beispiel angeführt, habén 
bezüglich dieser sowohl dér Arbeitgeber, als auch die Kranken- 
kassen bisher zwar gemeldet, wie. lángé es ungefáhr dauern wird, 
bis dér Verletzte genest, doch war — abgesehen davon, dass 
zwischen den beiden Meldungen sich oft eine Differenz von Wochen, 
ja mehreren Monaten zeigte — dieser Modus dér Feststellung des 
Arbeitsverlustes mehr als Profezeiung, nicht aber als eine ernst zu 
nehmende Angabe zu betrachten. Bei den meisten áusserlichen Ver- 
letzungen kann selbst dér sachverstándige Arzt die Zeit dér völligen 
Genesung nicht mit voller Bestimmtheit vorhersagen ; die kleinste 
Komplikation, das auftretende Wundfieber wirft die ganze Prognose 
über den Haufen, und kann eine Arbeitsunfáhigkeit, welche in einigen 
Wochen behoben zu sein verspricht, zu einer monatelang andauern- 
den Krankheit verschlechtern, und kann den zum Krüppel machen, 
dem das Prognostikon gestellt wurde, dass er seine Arbeitsfahig- 
keit vollstándig wiedererlangt; hingegen kann ein günstiger Krank- 
heitsverlauf rasch die volle Kraft dem zuiückgeben, dessen Verletzung 
anfangs eine tödtliche zu sein schien. Es ist natürlich kein háufiger 
Fali, dass dér Krankheitsverlauf die im vorhinein erstattete Meldung 
so auffállig vviderlegt, aber es ist unzweifelhaft, dass in den meisten 
Fallen zwischen dér vörausgéahnten und dér thatsáchlichen Zeit- 
dauer dér Genesung eine Differenz von einigen Tagén oder even- 
tuell ein-zwei Wochen besteht. Diese Tagé und Wochen wachsen 
aber in den Gesammtresultaten zu einer so grossen Zahl an, dass 
sie allé statistischen Folgerungen unverlásslich und unbrauchbar 
machen. 
Die Eliminirung dieses Mangels ist nur so durchzuführen, dass, 
wie bei den Details erwáhnt wurde, über jede Verletzung ausser 
dér ersten Meldung, zűr Zeit dér Genesung des Verletzten oder 
seines eventuellén Versterbens durch den hiezu am meisten be- 
rufénen Datenlieferer eine neue, erganzende Meldung eingereicht 
wird. Es ist Sache dér technischen Einrichtung, dass diese zweifache 
Datenlieferung je weniger belástigend sei, und auch mit Vermeidung 
aller überflüssigen Evidenzhaltung genau funktionire. 
Es ist natürlich, dass, die Angabe dér Ursache, dér Art und 
Weise und des Verlaufes dér Verletzung den wesentlichen Bestand- 
theil jeder Unfallmeldung zu bilden hat; die Vergleichbarkeit aber 
, scheint für diese Daten kein besonders wichtiges Postulat zu sein ; 
mehr Aufmerksamkeit würde die möglichste Absonderung verdienen, 
die Untersuchung dessen, was für Ursachen in den einzelnen 
Wirtschaftszweigen abgesondert zu Unfállen Veranlassung gébén 
und wie sich die Unglücksfálle am háufigsten ereignen. 
Dér Arbeiterschutzkann seine Verfügungen auf diese Folgerun 
gen basiren, und wenn Gewicht darauf gelegt wird, dass wir ein mög- 
lichst genaues Bild über die Art und Weise und den Verlauf dér Unfálle 
gewinnen, dann wird es leicht sein, dieNachfrage nach dem Umstand 
fallen zu lassen, welchen die Statistik dér gewerblichen Unfálle 
früher erforschte und die Statistik dér im Bergbau und Hütten- 
betrieb vorkommenden Unfálle auch heutzutage noch erkundet, 
námlich wessen Fahrlássigkeit oder Unachtsamkeit den Unfall ver- 
ursacht hat, die des Arbeiters oder des Arbeitgebers ? Auch ein 
unbefangener Beobachter wáre selten im Standé, auf diese Frage 
eine autentische Antwort zu gébén; dér Arbeitgeber als Daten 
lieferer wird natürlich nicht gern solche Angaben machen, welche 
gégén ihn selbst sprechen, sondern den Unfall dem Zufalle oder 
dem Arbeiter zuschreiben. Für andere Datenlieferer, für die Hilfs- 
kassen und die Arzte wáre die Erforschung dessen, wem die Ver- 
antwortlichkeit für den Unfall zűr Last falit, mit Überbürdung 
verbunden. Übrigens ist dies Aufgabe dér Behörde, und wo es dér ; í 
Grad dér Verletzung oder sonstige Umstánde nothwendig machen, 
leket die Behörde diesbezüglich auch so die Untersuchung ein. 
Bezüglich dér persönlichen Verháltnisse des Verletzten ist die 
Einheitlichkeit leichter zu erreichen und auch mehr erforderlich. Ge- 
schlecht, Altér, Familienstand des Verletzten sind übrigens leicht zu 
erkunden und in dieser Hinsicht wird eine irrige' Datenlieferung 
kaum vorkommen. 
Bei schwereren oder gar tödtlichen Unfállen steigert sich die 
Bedeutung dér Frage, welche die Anzahl dér im Haushalt des Ver 
letzten lebenden und auf seinen Erwerb angewiesenen Familien- 
mitglieder erkundet. Hieher gehören die bereits erwerbsunfáhigen 
Éltem, Geschwister und sonstigen Verwandten; die Gattin und die 
minderjáhrigen, noch nicht erwerbenden Kinder. Dér Zweck dér 
Frage, wonach zu erkennen wáre, wie viele Individuen durch das 
Unglück des erwerbsunfáhig gewordenen Familienhauptes betroffen 
werden, erstreckt den Begriff dér Familie nothwendigerweise auch 
auf die nicht legalisirten Verháltnisse. Die gemeinsam in wilderEhe 
lebende Frau und die unehelichen Kinder sind gleichfalls in die 
Zahl dér Familienglieder einzurechnen, wenn sie vöm Erwerb des 
Verletzten leben ; ebenso bei dér ledigen Arbeiterin das durch sie 
erhaltene uneheliche Kind.