69*
nem csupán az 1896. évi január hó 1-től kezdődő hatálylyal, hanem a •//.
alatt csatolt rendelettervezet értelmében, a mennyire lehetséges az 1895.
évre vonatkozólag is, hogy a kérdéses adatok mielőbb rendelkezésünkre
álljanak, lehetőleg a pénztárakra vonatkozó törvényhozási és közigazgatási
intézkedések előkészítésénél is felhasználhatók legyenek.
A reformtervezetnek — másik — mondhatni jelentékenyebb része
ellenben a fentebb kifejtettek értelmében egyelőre függőben hagyandó lenne
s igy a statisztikai lapok, valamint az életbeléptetési rendelet tervezetek
is annak idején a pénztárak anyagi helyzetének megjavítását czélzó törvény
hozási és közigazgatási intézkedések megtörténtével újból tárgyalás alá
veendők lennének, még pedig véleményem szerint, — hogy a reformot az
érdekelteknek minél általánosabb belenyugvásával lehessen keresztülvinni —
legczélszerűbben ugyanazon pénztárak részvételével, a melyek az értekez
leten ez alkalommal voltak képviselve, különösen pedig azoknak részvéte
lével, melyek annak mostani életbeléptetését leghevesebben ellenezték.
Addig is, a mig ezen tervezetek újból tárgyalás alá vehetők lesznek
Nagyméltóságod nagybecsű engedélyével némely budapesti pénztáraknál,
különösen a kerületi pénztárnál az országos m. kir. statisztikai hivatal
egyes tisztviselői által próbafelvételeket fogok végeztetni, hogy kétségtelen
bizonyítékokat szerezzek arra nézve, hogy a tervezett statisztikai lapoknak
kitöltése tényleg mily munkaráfordítást és költséget igényel,' mert részemről
erősen meg vagyok arról győződve, hogy a statisztikai lapok kitöltése
sokkal kevesebb munkába kerül, mint a hogy azt egyes pénztárak állítják.
Ezen próbafelvételeknél szerzendő tapasztalatok fogják egyúttal azt is meg
mutatni, hogy esetleg nem volna-e méltányos a betegsegélyző pénztárakat
— a mennyiben a saját tulajdonképeni érdekkörükön túlterjedő, a munkás
statisztikának is alapját képező statisztikai lapokat fognak szolgáltatni — a
statisztikai adatszolgáltatás fejében a Nagyméltóságod bölcs vezetése alatt
álló kereskedelemügyi tárczának, esetleg a statisztikai hivatal keretében fel
állítandó munkásstatisztikai osztálynak terhére némi segélyben pl. statisz
tikai laponkint 1 vagy 2 krajczárnyi kárpótlásban részesíteni ? A mind
fontosabbá és fontosabbá váló társadalom-politikai kérdések megoldásához
a munkásstatisztikai anyagnak rendszeres gyűjtése elkerülhetetlenül szük
séges lévén, azt hiszem, hogy azon becses adatokat, a melyek épen csakis
a betegsegélyző szervezetek felhasználásával szerezhetők meg, még bizonyos
áldozatok árán is okvetlenül össze kell gyűjtenünk.
A próbafelvételek kapcsán egyúttal van szerencsém Nagyméltóságod
nak tiszteletteljesen jelenteni, hogy a soproni kerületi betegsegélyző pénztár
'///. alatt visszakérőleg idecsatolt megkeresésében azzal a kéréssel fordult
hozzám, hogy bocsássák rendelkezésére megfelelő számú statisztikai lapokat,
minthogy a statisztikai hivatal által tervezett reformot, melyről a nevezett
pénztár képviselői — a pozsonyi és nagyváradi kerületi pénztárak képvi
selőivel egyetértőleg — az értekezleten úgy nyilatkoztak, hogy azt a pénz
tárakra nézve terhelőnek nem tartják, saját elhatározásából életbe léptetni
óhajtaná. Tekintettel arra, hogy ez által is a statisztikai lapok újabb tár
gyalásának alaposabb előkészítése mozdittatnék elő, részemről a soproni
kerületi pénztárnak ezen önkéntes ajánlkozását örömmel fogadom s mély
tisztelettel kérem Nagy méltóságodat, hogy az e czélra kért statisztikai lapoknak
a Budapesten foganatosítandó próbafelvételekhez szükséges néhány ezer
statisztikai lappal együtt mintegy 15.000 statisztikai lapnak kinyomatására,
=a tisztelettel alulirt hivatalt felhatalmazni kegyeskedjék.
Végül tekintettel arra, hogy a betegsegélyző pénztárak statisztikájának
újjászervezésével kapcsolatban, mint ez a f. évi 1887/eln. kér. min. sz.
előadói ivén foglalt tiszteletteljes jelentésemből kitűnik, egyúttal a munká
sok baleset elleni biztosítását czélzó törvényjavaslathoz szükséges statisztikai
■anyag összegyűjtése is terveztetett, a mi most már a statisztikai lapok élet-
beléptetésének elhalasztásával szintén haladékot szenved: bátor vagyok
Nagyméltóságodnak nagybecsű figyelmét ajra irányozni, hogy a kérdéses
■czélra egyelőre csupán a Nagyméltóságod hivatali elődjének 1894. évi
február hó 25-én 13.469. számú magas rendelete értelmében az egyes ipar-
vállalatok által balesetek alkalmával az iparfelügyelőkhöz beterjesztendő
baleseti jelentések fognak rendelkezésre állani.
A gyári felügyelet gyakorlása szempontjából, bármily nagyfontosságú
volt is az idézett magas rendeletben megállapított baleseti jelentéseknek
életbeléptetése, mindamellett nem téveszthető szem elől, hogy az ez, alapon
begyülő statisztikai anyag nem pótolhatja teljesen azon becses statisztikai
adatokat, a melyeket a betegsegélyző pénztáraktól a balesetekre vonatko
zólag is beszerezni terveztünk. Feltéve ugyanis, hogy az érdekelt iparvál
latok, a melyeknek üzemében balesetek fordulnak elő, valamennyien kivétel
nélkül a legnagyobb pontossággal küldik is be az előirt baleseti jelentése
ket, az ezen jelentésekből készülő statisztika mindenkor azzal a hiányos
sággal fog bírni, hogy csupán a balesetek, illetve a balesetek által meg
sérült egyének számát adhatja a nélkül, hogy egyidejűleg az illető foglal
kozási körben található összes egyének számát is mutatná s igy a különböző
nicht nur mit dér Geltung vöm 1. Jánner 1896, sondern im Sinne des unter
•//. beigelegten Verordnungsentwurfes, soweit möglich, auch bezüglich des
Jahres 1895, damit die in Frage stehenden Daten je eher zűr Verfügung
stehen und thunlichst auch bei dér Vorbereitung dér auf die Kassen
bezüglichen Legislations- und Verwaltungs-Verfügungen verwendet werden
können.
Dér andere, sozusagen wichtigere Theil des Reformplanes hingegen
ist im Sinne des oben Erörterten vorláufig in Schwebe zu belassen, dem-
nach wáren die statistischen Záhlkarten, sowie die auf das Inslebentreten
bezüglichen Reformentwürfe ihrer Zeit, wenn die auf die Verbesserung dér
materiellen Lage dér Kassen abzielenden Legislations- und Administrations-
Verfügungen bereits erfolgt sind, aufs neue in Verhandlung zu nehmen,
und zwar nach meiner Meinung, — damit die Reform mit desto allgemeinerer
Beruhigung dér Interessenten durchgeführt werden könne, — am zweck-
massigsten unter Mitwirkung derselben Kassen, welche bei dér Enquéte
diesmal vertreten waren, besonders aber unter Mitwirkung derjenigen, welche
dem jetzigen Inslebentreten am heftigsten opponirt hatten.
Aber auch bis diese Entwürfe aufs neue in Verhandlung gezogen
werden können, werde ich mit gütiger Genehmigung Ew. Exzellenz bei
einigen Budapester Kassen, namentlich bei dér Bezirkskasse durch einzelne
Beamte des k. ung. statistischen Landesamtes Probeaufnahmen vornehmen
lassen, um unzweifelhafte Beweise bezüglich dessen zu beschaffen, was für
einen Arbeitsaufwand und Kosten die Ausfüllung dér geplanten statistischen
Záhlkarten thatsáchlich erfordert, denn ich meinerseits bin davon fest über-
zeugt, dass die Ausfertigung dér statistischen Záhlkarten viel weniger Arbeit
beansprucht, als einzelne Kassen behaupten. Die bei diesen Probeaufnahmen
zu machenden Erfahrungen werden zugleich auch darthun, ob es nicht
erwa biliig wáre, den Krankenkassen — insofern sie ausserhalb ihrer eigenen
eigentlichen Interessenspháre liegende, auch die Grundlage dér Arbeiter-
statistik bildende Daten liefern werden — als Entgelt für die statistische
Datenlieferung zu Lasten des dér weisen Leitung Ew. Exzellenz unter-
stehenden Handelsministeriums, eventuell dér im Rahmen des statistischen
Amtes zu errichtenden arbeiterstatistischen Sektion, einige Unterstützung,
z. B. per statistische Záhlkarte eine Entschádigung von 1 oder 2 Kreuzern
zukommen zu lassen ? Zűr Lösung dér immer wichtiger werdenden sozial-
politischen Fragen ist die systematische Erhebung des arbeiterstatistischen
Materials unumgánglich nothwendig, und ich glaube, dass die wertvollen
Daten, welche eben nur mit Inanspruchnahme dér Organisationen dér Kranken-
unterstützung beschafft werden können, auch mit gewissen Opfern unbedingt
zusammengesammelt werden müssen.
Im Anschluss an die Probeaufnahmen beehre ich mich zugleich Ew.
Exzellenz ergebenst zu melden, dass die Soproner Bezirks-Krankenkasse
in ihrem, unter •///. rückbittend beigeschlossenen Ansuchen sich mit dér
Bitté an mich gewendet hat, ihr statistische Zahlkarten in entsprechen-
der Anzahl zűr Verfügung zu stellen, da sie die durch das statistische Amt
geplante Reform, über welche sich die Vertreter dér genannten Kasse —
im Einverstándnis mit den Vertretern dér Pozsonyer und Nagyváradéi-
Bezirks-Krankenkassen — in dér Enquéte dahin geáussert habén, dass sie die
selbe als für die Kassen nicht belastend betrachten, aus eigenem Entschlusse
einzuführen beabsichtige. Mit Rücksicht darauf, dass auch hiedurch eine
gründlichere Vorbereitung dér neueren Verhandlung über die statistischen
Záhlkarten gefördert würde, nahm ich meinerseits das spontáné Anerbieten
dér Soproner Bezirkskasse mit Freuden auf und bitté Ew. Exzellenz erge
benst, geruhen das ergebenst gefertigte Amt zu ermáchtigen, die zu diesem
Behufe verlangten statistischen Záhlkarten sammt einigen tausend zu den
in Budapest vorzunehmenden Probeaufnahmen benöthigten statistischen
Záhlkarten, im Ganzén etwa 15.000 statistische Záhlkarten drucken zu
lassen.
Mit Rücksicht darauf, dass in Verbindung mit dér Reorganisirung
dér Statistik dér Krankenkassen zugleich, wie aus meinem am Referenten-
bogen, Handelsrainisterium-Prás.-Z. 1887 vöm 1. J. enthaltenen ergebensten
Bericht ersichtlich, zugleich die Erhebung des zu dem auf die Unfallver-
sicherung dér Arbeiter abzielenden Gesetzentwurfe benöthigten statistischen
Materials geplant wurde, was jetzt durch die Vertagung des Inslebentretens
dér statistischen Záhlkarten gleichfalls einen Aufschub erleidet, erlaube ich
mir die Aufmerksamkeit Ew. Exzellenz darauf zu lenken, dass zu dem
erwáhnten Zwecke vorláufig nur die im Sinne dér hohen Verordnung des
Amtsvorgángers Ew. Exzellenz vöm 25. Február 1894, Z. 73.469 seitens
dér einzelnen Industrie-Unternehmungen aus Anlass von Unfállen an die
Gewerbe-Inspektoren zu erslattenden Unfallmeldungen zűr Verfügung ste
hen werden.
Von wclch grosser Wichtigkeit auch vöm Standpunkte dér Aus-
übung dér Beaufsichtigung dér Fabriken das Inslebentreten dér in dér
erwáhnten hohen. Verordnung festgestellten Unfallmeldungen war, ist
doch nicht ausser Acht zu lassen, dass das auf dieser Grundlage sich
ansammelnde statistische Matéria! nicht gánzlich jene wertvollen stati
stischen Daten ersetzen kann, welche wir von den Krankenkassen auch
bezüglich dér Unfálle zu beschaffen beabsichtigten. Vorausgesetzt námlich,
dass die interessirten Industrie-Unternehmungen, in dérén Betrieb Unfálle
vorkommen, allé ohne Unterschied mit dér grössten Pünktlichkeit die vor-
geschriebenen Unfallmeldungen einsenden, wird die aus diesen Meldungen
angefertigte Statistik immer den Mangel besitzen, dass sie nur die Zahl
dér Unfálle, beziehungsweise dér durch die Unfálle verletzten Individuen
ausweist, ohne zugleich die Zahl dér gesammten, im betreffenden Bescháf-