25*

adók,  vállalkozók  ezen  szempontokból  nem  mutatkoznak  a  legjobb
adatszolgáltatóknak;  nemcsak  érdekeltségük  esketik  kifogás  alá,
hanem  például  a  kisiparban,  kisgazdaságokban  műveltségük  se
mindig  oly  megbízható,  hogy  megfelelő  adatszolgáltatásra  lehetne
számítani  részükről.  A  munkaadók  közreműködését  a  gyáripari  balesetek ­
  bejelentésénél  egyenesen  törvény  kívánja  ugyan  meg,  s  e
kötelezettségük  alól  nem  is  kívánatos  felmenteni  őket;  az  adatgyűjtés
teljessége  azonban  megkívánja,  hogy  a  fősúly  mindenütt  megbízhatóbb ­
  adatszolgáltatókra  fektettessék.
Ilyenekül  mutatkoznak  a  segélypénztárak  és  az  orvosok.
A  munkás-segélypénztárak  a  földmívelésügyi  miniszter  úr  által  a
mezőgazdasági  munkásokra  nézve  is  létesített  ily  segélypénztár
szervezése  révén  most  már  a  gazdasági  foglalkozások  mindenikére
kiterjesztik  áldásos  működésüket;  az  iparos,  kereskedelmi  és  forgalmi ­
  ágaknál  foglalkoztatott  munkásokat  az  1891.  évi  XIV.  t.-cz.
alapján  létesült  betegsegélyző  pénztárak,  a  bányászat  és  kohászat
munkásait  a  társládák  istápolják  betegségből  vagy  balesetből  eredő
munkaképtelenség  esetén.  E  pénztárak  mindegyike  akkor  lép  tulajdonképen ­
  érintkezésbe  a  munkással,  mikor  az  munkaképtelenné
válik;  megtudja  és  nyilvántartja  betegsége  okát,  följegyzi  munkaképtelenségének
  tartamát,  tudomást  vesz  felgyógyulásának  idejéről
és  körülményeiről.  Igen  csekély  hányada  a  munkás  betegségi
vagy  sérülési  eseteinek  az,  a  mely  az  illető  segélypénztár  tudomását
kikerüli;  másrészről  az  ily  pénztárak  kezelésének  hivatásszerű
pontossága  kezeskedik  az  adatszolgáltatás  megbízhatósága  mellett,
a  pénztári  alkalmazottaknak  megfelelő  képességei  és  gyakorlata
pedig  az  adatok  jóságát  biztosítja.
A  mi  az  adatok  jóságát  és  alaposságát  illeti,  a  sérültet  kezelő
orvosok  e  tekintetben  még  alkalmasabb  adatszolgáltatóknak  látszanak ­
  ;  de  az  orvosokat  ezen  tulajdonképeni  hivatásukon  kívül  eső
munkával  terhelni  nem  látszik  kívánatosnak,  csak  ott,  a  hol  egyéb
mód  nem  kínálkozik  az  adatok  beszerzésére.  Egyébként  a  kezelő
orvos  adatszolgáltatása,  ha  nem  is  működnék  oly  bürokratikus
pontossággal,  mint  a  segélypénztáraké,  az  érdekeletlenség  és  a  szakszerű ­
  megfigyelés  révén  is  igen  megbízható  forrásául  kínálkoznék
a  baleseti  statisztikának.
Kiválóan  fontos  kérdés  egységes  meghatározása  a  baleset  fogalmának ­
  is;  melyik  az  az  alsó  határ,  a  melynél  jelentéktelenebb  sérülések ­
  már  nem  képezik  bejelentés  tárgyát,  a  melytől  fölfelé  azonban
minden  balesetet  be  kell  jelenteni.  E  tekintetben  eddig  különféle
felfogások  álltak  fenn:  a  gyáripari  balesetek  három  napi,  a  bányászat ­
  és  kohászat  körében  előforduló  sérülések  nyolcz  napi,  a  vasúti
és  hajózási  üzem  balesetei  éppen  csak  tizennégy  napi  munkaképtelenség ­
  esetén  voltak  bejelentendők.  Ez  az  utóbbi  határvonal  túlmagasnak
  látszik  s  az  magyarázza,  hogy  a  vasutaknál  a  baleseti
statisztika  az  üzemre,  nem  pedig  a  sérült  személyekre  való  tekintettel ­
  műveltetik.  A  munkás  és  családja  megélhetésére  a  tizennégy
napnál  rövidebb  ideig  tartó  munkaképtelenség  is  igen  jelentős
csapás.  A  teljesség  szempontjából  is  legmegfelelőbbnek  látszanék
a  gyáripari  baleset-statisztikánál  használatos  alsó  határt,  a  három
napi  munkaképtelenséget  venni  általában  az  adatgyűjtés  alapjául;
minthogy  azonban  némely  gazdasági  ágaknál  (igy  különösen  a
vasutaknál)  egyéb  administrativ  tekintetek  miatt  ez  nehézséggel
járna,  legalább  általánosan  kötelezővé  volna  teendő  a  nyolcz  napi
vagy  annál  hosszabb  munkaképtelenséget  okozó  sérülések  bejelentése. ­
  A  hol  lehetőség  nyílik  ez  alsó  határt  még  alacsonyabban
megszabni,  mint  a  gyáripari  s  kisipari  baleseteknél,  ott  törekedni
kellene  tovább  is  arra,  hogy  már  a  három  napos  munkaveszteséggel
járó  sérülések  is  bejelentessenek;  az  összehasonlitás  a  különböző
gazdasági  ágak  baleseti  statisztikája  között  természetesen  csak  attól
a  ponttól  kezdődhetnék,  a  melytől  kezdve  már  egyformán  állanak
adatok  rendelkezésre,  tehát  csak  a  nyolcz  napi  vagy  annál  hosszabb
tartamú  munkaképtelenséget  okozó  balesetekre  nézve.
Legnagyobb  hiánya  volt  eddig  baleseti  statisztikánknak  a
keresetképtelenség  tartamának  felületes  meghatározása.  Tulajdonképen ­
  majd  minden  munkásvédelmi  intézkedésnek,  főleg  a  balesetbiztositásügy
  esetleges  rendezésének  a  munkaveszteség  mérvére
vonatkozó  adatok  szolgálnának  legbiztosabb  alapul  s  azért  a  balesetnur

  dér  Umstand  kann  beanstandet  werden,  dass  sie  interessirt
sind,  sondern  auch  ihre  Bildung  ist  im  Kleingewerbe,  in  den  Kleinwirtschaften
  nicht  immer  so  verlasslich,  dass  mán  ihrerseits  auf  eine
entsprechende  Datenlieferung  rechnen  könnte.  Die  Mitwirkung  des
Arbeitgebers  bei  dér  Anmeldung  dér  in  dér  Fabrikindustrie  vorkommenden
  Unfálle  wird  zwar  direkt  durch  das  Gesetz  gefordert,
und  es  ist  nicht  erwünscht,,  sie  dieser  Verpflichtung  zu  entheben
  ;  die  Vollstándigkeit  dér  Datensammlung  aber  erfordert  es,
dass  das  Hauptgewicht  überall  auf  verlássliche  Datenlieferer  gelegt
werde.
Als  solche  erscheinen  die  Hilfskassen  und  die  Arzte.  Die
Arbeiter-Hilfskassen  erstrecken  nun  demzufolge,  dass  dér  Herr
Ackerbauminister  auch  für  die  landwirtschaftlichen  Arbeiter  solche
Unterstützungskassen  organisirt  hat,  ihre  segenvolle  Thátigkeit
auf  allé  wirtschaftlichen  Bescháftigungen.  Die  bei  den  Zweigen
dér  Industrie,  des  Handels  und  Verkehrs  bescháftigten  Arbeiter
werden  im  Falle  dér  durch  Krankheit  oder  Unfall  verursachten
Arbeitsunfahigkeit  durch  die  auf  Grund  des  G.-A.  XIV:  1891  errichteten
  Krankenkassen,  die  Gruben-  und  Hüttenarbeiter  durch  die
Bruderladen  unterstützt.  Jede  dieser  Kassen  tritt  mit  dem  Arbeiter
eigentlich  dann  in  Berührung,  wenn  dieser  arbeitsunfáhig  geworden
ist;  sie  erfáhrt  und  notirt  die  Ursache  dér  Krankheit,  trágt  die
Dauer  dér  Arbeitsunfahigkeit  ein,  und  erlangt  Kunde  von  dér  Zeit
und  den  Umstánden  dér  Genesung.  Nur  eine  sehr  geringe  Quote
dér  Krankheits-  oder  Verletzungsfálle  dér  Arbeiter  ist  es,  welche
nicht  zűr  Kenntnis  dér  betreffenden  Hilfskasse  gelangt,  andererseits
garantirt  die  berufsmássige  Pünktlichkeit  dér  Verwaltung  solcher
Kassen  die  Verlásslichkeit  dér  Datensammlung,  die  entsprechende
Fáhigkeit  und  Übung  dér  bei  dicsen  Kassen  Angestellten  aber  sichert
die  Güte  dér  Daten.
Was  die  Güte  und  Gründlichkeit  dér  Daten  betrifft,  erscheinen
die  den  Verletzten  behandelnden  Arzte  als  noch  geeignetere  Datenlieferer ­
  ;  doch  es  scheint  nicht  ráthlich,  die  Arzte  mit  dieser  ausser
ihrem  eigentlichen  Beruf  fallenden  Arbeit  zu  belasten,  ausgenommen
  dórt,  wo  sich  kein  anderer  Modus  zűr  Beschaffung  dér  Daten
darbietet.  Übrigens  würde  sich  die  Datenlieferung  dér  Arzte,  wenn  sie
auch  nicht  mit  solch  bureaukratischer  Genauigkeit  vorgehen  würde,
wie  die  dér  Hilfskassen-,  auch  zufolge  dér  Uninteressirlheit  und
dér  fachmássigen  Beobachtung  als  eine  sehr  verlássliche  Quelle
in  dér  Unfallstatistik  darbieten.
Eine  ausnehmend  wichtige  Frage  ist  auch  die  Bestimmung
des  Begriffes  dér  Unfálle:  welches  ist  jene  untere  Grenze,  von  dér
gerechnet  die  unbedeutenderen  Verletzungen  nicht  mehr  den  Gegenstand
  dér  Anmeldung  bilden,  über  die  hinaus  aber  jeder  Unfall
angemeldet  werden  muss.  In  dieser  Hinsicht  bestanden  bisher  verschiedene
  Auffassungen:  die  Unfálle  dér  Fabriksindustrie  waren
im  Falle  von  dreitágiger,  die  im  Kreise  dér  Gruben-  und  Hüttenarbeit
  vorkommenden  Unfálle  im  Falle  von  achttágiger,  die  Unfálle
des  Bahn-  und  Schiffahrtsbetriebes  gar  nur  im  Falle  von  vierzehntágiger
  Arbeitsunfáhigkeit  anzumelden.  Diese  letztere  Grenze  scheint
übermássig  hoch  zu  sein,  und  findet  ihre  Erklárung  darin,  dass  bei
den  Bahnen  die  Unfallstatistik  mit  Rücksicht  auf  den  Betrieb  und
nicht  auf  die  verletzten  Personen  kultivirt  wird.  Für  den  Lebensunterhalt
  des  Arbeiters  und  seiner  Familie  ist  auch  die  weniger  als
vierzehn  Tagé  láng  andauernde  Arbeitsunfáhigkeit  ein  schwer  empfundener
  Schlag.  Auch  vöm  Standpunkt  dér  Vollstándigkeit  erschiene
es  am  entsprechendsten,  die  bei  dér  Statistik  dér  Fabriksunfálle
geltende  untere  Grenze,  die  dreitágige  Arbeitsunfáhigkeit  als  allgemeine
  Grundlage  dér  Datensammlung  anzunehmen  ;  da  dies  aber
in  einigen  Wirtschaftszweigen  (so  besonders  beim  Bahnbetriebe)  in
sonstiger  administrativer  Hinsicht  mit  Schwierigkeiten  verbunden
wáre,  so  wáre  wenigstens  die  Anmeldung  dér  eine  achttágige  oder
lángere  Arbeitsunfáhigkeit  verursachenden  Verletzungen  als  allgemein
obligat  einzuführen.  Wo  die  Möglichkeit  geboten  ist,  diese  untere
Grenze  noch  niedriger  zu  bemessen,  wie  bei  den  Unfállen  im  Fabriksund
  Kleingewerbe,  dórt  sollte  das  Bestreben  auch  weiters  dahin
gerichtet  sein,  das  schon  die  mit  einem  dreitágigen  Arbeitsverlust
verbundenen  Verletzungen  angemeldet  werden;  die  Vergleichung
zwischen  dér  Unfallstatistik  dér  verschiedenen  Wirtschaftszweige
könnte  natürlich  nur  von  dem  Punkte  an  beginnen,  von  dem  angefangen
  die  Daten  gleichmássig  zűr  Verfügung  stehen,  alsó  bezüglich
  dér  eine  achttágige  oder  lángere  Arbeitsunfáhigkeit  verursachenden ­
  Unfálle.
Dér  grösste  Mangel  unserer  Unfallstatistik  war  bisher  die
oberfláchliche  Bestimmung  dér  Dauer  dér  Arbeitsunfáhigkeit.  Eigentlich ­
  würden  fást  jeder  Arbeiterschutz-Verfügung,  hauptsáchlich  dér
eventuellen  Ordnung  dér  Unfallversicherungs-Angelegenheit  die  auf
das  Maass  des  Arbeitsverlustes  bezüglichen  Daten  als  sicherste
Grundingen  dienen,  und  daher  bedarf  die  Unfallstatistik  dér  Ver-4*