26*

statisztika  éppen  ez  irányban  szorul  leginkább  és  legsürgősebben
tökéletesítésre.  Csak  az  ipari  baleseteket  ■  hozva  fel  például,  ezekre
vonatkozólag  eddig  úgy  a  munkaadó,  mint  a  betegsegélyző  pénztárak ­
  bejelentették  ugyan,  hogy  a  sérült  előreláthatólag  mennyi  idő
múlva  gyógyul  meg,  de  —  nem  is  említve  azt,  hogy  a  két  bejelentés ­
  között  gyakran  hetekre,  sőt  több  hónapra  menő  eltérés  is
volt  —  a  munkaveszteség  meghatározásának  ez  a  módja  inkább
jóslásszerű,  semmint  komoly  adat  számba  vehető  volt.  A  külső
sérülések  legtöbbjénél  még  szakértő  orvos  sem  mondhatja  meg
előre  egész  határozottsággal  a  teljes  gyógyulás  idejét;  bármily  kis
komplikáczió,  váratlanul  fellépő  sebláz  stb.  halomra  dönti  az  egész
jóslatot  s  átváltoztathat  néhány  hetesnek  Ígérkező  munkaképtelenséget ­
  hónapokra  terjedő  betegséggé,  nyomorékká  teheti  azt,  a  kiről
a  jóslat  azt  jelentette,  hogy  munkaképességét  teljesen  visszanyeri, ­
  viszont  kedvező  kórlefolyás  gyorsan  teljes  erejéhez  visszajuttathatja ­
  azt,  a  kinek  sérülése  eleinte  halált  okozónak  látszott.
Természetesen  nem  gyakori  eset  az,  hogy  a  kórlefolyás  ily  szembeötlően ­
  rnegczáfolja  az  előleges  bejelentéseket;  de  kétségtelen,  hogy
a  legtöbb  esetben  néhány  nap,  vagy  esetleg  egy-két  hét  különbség
fenforog  a  gyógyulásnak  előre  sejtett  és  tényleges  ideje  között.
Ezek  a  napok  és  hetek  pedig  az  összes  eredményekben  oly  magas
számra  szaporodnak,  hogy  a  statisztika  minden  tanulságait  megbízhatatlanokká ­
  és  hasznavehetetlenekké  teszik.
E  hiányosságnak  kiküszöbölése  csak  ügy  vihető  keresztül,  ha
mint  az  a  részleteknél  említve  is  volt,  minden  sérülésről  az  első
bejelentésen  kívül  a  sérült  meggyógyulásakor  vagy  esetleges  halálakor ­
  újabb,  pótlólagos  jelentés  is  terjesztetnék  be  az  arra  leginkább
hivatott  adatszolgáltató  által.  Technikai  berendezés  dolga,  hogy  ez
a  kettős  adatszolgáltatás  minél  kevésbbé  legyen  terhelő  s  minden
fölösleges  nyilvántartás  mellőzésével  is  pontosan  működjék.
A  baleset  okának,  módjának  és  lefolyásának  ismertetése
természetszerűleg  lényeges  alkotórészét  kell,  hogy  képezze  minden
baleseti  jelentésnek;  az  összehasonlithatóság  azonban  ezen  adatokra
nézve  nem  látszik  kiváló  fontos  kelléknek;  inkább  a  lehető  különválasztás ­
  érdemli  meg  az  érdeklődést,  annak  a  vizsgálata,  hogy  az
egyes  gazdasági  ágakban  külön-külön  minő  okok  játszanak  közre
a  balesetek  előidézésében  s  hogyan  következnek  be  leggyakrabban
szerencsétlenségek.
A  munkásvédelem  ezekre  a  tanulságokra  alapíthatja  leginkább
intézkedéseit  s  ha  súlyt  helyezünk  arra,  hogy  a  balesetek  módja
és  lefolyása  felől  minél  tisztább  képet  nyerjünk,  akkor  könnyen
mellőzhető  lesz  annak  a  körülménynek  kutatása,  melyet  az  ipari
balesetek  statisztikája  korábban  s  a  bányászati  és  kohászati  balesetstatisztika ­
  ma  is  vizsgál,  hogy  kinek  a  mulasztása  vagy  vigyázatlansága ­
  okozta  a  balesetet,  a  munkásé-e  vagy  a  munkaadóé  ?
Elfogulatlan  megfigyelő  is  ritkán  tudna  hiteles  választ  adni  erre  a
kérdésre;  a  munkaadó  mint  adatszolgáltató  természetesen  nem
szívesen  vall  maga  ellen  s  vagy  a  véletlent,  vagy  a  munkást  okozza
a  balesetért.  Egyéb  adatszolgáltatókra,  a  segélypénztárakra  vagy
orvosokra  túlságos  megterheléssel  járna  annak  a  kinyomozása,  hogy
kit  terhel  a  felelősség  a  sérülésért.  Különben  is  hatósági  feladat  ez,
s  a  hol  a  sérülés  mérve  -  vagy  egyéb  körülmények  szükségessé
teszik,  ott  a  hatóság  úgyis  megtartja  ez  iránt  a  vizsgálatot.
A  sérült  személyi  viszonyaira  vonatkozó  adatoknál  az  egyöntetűség ­
  már  könnyebben  lehetséges  és  kívánatosabb  is.  A  sérült
neme,  életkora  és  családi  állapota  különben  is  könnyen  kinyomozható
s  téves  adatszolgáltatás  e  tekintetben  alig  fog  előfordulni,
Súlyosabb  természetű,  vagy  halálos  baleseteknél  jelentőségében
megnövekszik  az  a  kérdés,  mely  a  sérült  háztartásában  élő  és
keresetére  utalt  családtagok  számát  tudakolja.  Ide  tartoznak  a  már
keresetképtelen  szülők,  testvérek  vagy  egyéb  rokonok;  a  hitves  s  a  kiskorú, ­
  még  nem  kereső  gyermekek.  A  kérdésnek  az  a  czélja,  hogy
megtudható  legyen,  hány  egyént  sújt  a  keresetképtelenné  vált
családfő  szerencsétlensége,  a  család  szó  fogalmát  szükségszerűen
kiterjeszti  a  nem  törvényesített  viszonyokra  is.  A  vadházasságban
együtt  élő  nő  s  a  törvénytelen  gyermekek  szintén  befoglalandók  a
családtagok  számába,  ha.  a  megsérültnek  keresetéből  éltek;  ugyanígy ­
  hajadon  női  munkásnak  általa  eltartott  törvénytelen  gyermeke  is.

vollkommnung.eben  in  dieser  Richtung  am  meisten  und  am  dringendsten,
  denn  die  gewerblichen  Unfálle  als  Beispiel  angeführt,  habén
bezüglich  dieser  sowohl  dér  Arbeitgeber,  als  auch  die  Krankenkassen
  bisher  zwar  gemeldet,  wie.  lángé  es  ungefáhr  dauern  wird,
bis  dér  Verletzte  genest,  doch  war  —  abgesehen  davon,  dass
zwischen  den  beiden  Meldungen  sich  oft  eine  Differenz  von  Wochen,
ja  mehreren  Monaten  zeigte  —  dieser  Modus  dér  Feststellung  des
Arbeitsverlustes  mehr  als  Profezeiung,  nicht  aber  als  eine  ernst  zu
nehmende  Angabe  zu  betrachten.  Bei  den  meisten  áusserlichen  Verletzungen
  kann  selbst  dér  sachverstándige  Arzt  die  Zeit  dér  völligen
Genesung  nicht  mit  voller  Bestimmtheit  vorhersagen  ;  die  kleinste
Komplikation,  das  auftretende  Wundfieber  wirft  die  ganze  Prognose
über  den  Haufen,  und  kann  eine  Arbeitsunfáhigkeit,  welche  in  einigen
Wochen  behoben  zu  sein  verspricht,  zu  einer  monatelang  andauernden
  Krankheit  verschlechtern,  und  kann  den  zum  Krüppel  machen,
dem  das  Prognostikon  gestellt  wurde,  dass  er  seine  Arbeitsfahigkeit
  vollstándig  wiedererlangt;  hingegen  kann  ein  günstiger  Krankheitsverlauf
  rasch  die  volle  Kraft  dem  zuiückgeben,  dessen  Verletzung
anfangs  eine  tödtliche  zu  sein  schien.  Es  ist  natürlich  kein  háufiger
Fali,  dass  dér  Krankheitsverlauf  die  im  vorhinein  erstattete  Meldung
so  auffállig  vviderlegt,  aber  es  ist  unzweifelhaft,  dass  in  den  meisten
Fallen  zwischen  dér  vörausgéahnten  und  dér  thatsáchlichen  Zeitdauer
  dér  Genesung  eine  Differenz  von  einigen  Tagén  oder  eventuell
  ein-zwei  Wochen  besteht.  Diese  Tagé  und  Wochen  wachsen
aber  in  den  Gesammtresultaten  zu  einer  so  grossen  Zahl  an,  dass
sie  allé  statistischen  Folgerungen  unverlásslich  und  unbrauchbar
machen.
Die  Eliminirung  dieses  Mangels  ist  nur  so  durchzuführen,  dass,
wie  bei  den  Details  erwáhnt  wurde,  über  jede  Verletzung  ausser
dér  ersten  Meldung,  zűr  Zeit  dér  Genesung  des  Verletzten  oder
seines  eventuellén  Versterbens  durch  den  hiezu  am  meisten  berufénen
  Datenlieferer  eine  neue,  erganzende  Meldung  eingereicht
wird.  Es  ist  Sache  dér  technischen  Einrichtung,  dass  diese  zweifache
Datenlieferung  je  weniger  belástigend  sei,  und  auch  mit  Vermeidung
aller  überflüssigen  Evidenzhaltung  genau  funktionire.
Es  ist  natürlich,  dass,  die  Angabe  dér  Ursache,  dér  Art  und
Weise  und  des  Verlaufes  dér  Verletzung  den  wesentlichen  Bestandtheil
  jeder  Unfallmeldung  zu  bilden  hat;  die  Vergleichbarkeit  aber
,  scheint  für  diese  Daten  kein  besonders  wichtiges  Postulat  zu  sein  ;
mehr  Aufmerksamkeit  würde  die  möglichste  Absonderung  verdienen,
die  Untersuchung  dessen,  was  für  Ursachen  in  den  einzelnen
Wirtschaftszweigen  abgesondert  zu  Unfállen  Veranlassung  gébén
und  wie  sich  die  Unglücksfálle  am  háufigsten  ereignen.
Dér  Arbeiterschutzkann  seine  Verfügungen  auf  diese  Folgerungen ­
  basiren,  und  wenn  Gewicht  darauf  gelegt  wird,  dass  wir  ein  möglichst
  genaues  Bild  über  die  Art  und  Weise  und  den  Verlauf  dér  Unfálle
gewinnen,  dann  wird  es  leicht  sein,  dieNachfrage  nach  dem  Umstand
fallen  zu  lassen,  welchen  die  Statistik  dér  gewerblichen  Unfálle
früher  erforschte  und  die  Statistik  dér  im  Bergbau  und  Hüttenbetrieb
  vorkommenden  Unfálle  auch  heutzutage  noch  erkundet,
námlich  wessen  Fahrlássigkeit  oder  Unachtsamkeit  den  Unfall  verursacht
  hat,  die  des  Arbeiters  oder  des  Arbeitgebers  ?  Auch  ein
unbefangener  Beobachter  wáre  selten  im  Standé,  auf  diese  Frage
eine  autentische  Antwort  zu  gébén;  dér  Arbeitgeber  als  Datenlieferer ­
  wird  natürlich  nicht  gern  solche  Angaben  machen,  welche
gégén  ihn  selbst  sprechen,  sondern  den  Unfall  dem  Zufalle  oder
dem  Arbeiter  zuschreiben.  Für  andere  Datenlieferer,  für  die  Hilfskassen
  und  die  Arzte  wáre  die  Erforschung  dessen,  wem  die  Verantwortlichkeit
  für  den  Unfall  zűr  Last  falit,  mit  Überbürdung
verbunden.  Übrigens  ist  dies  Aufgabe  dér  Behörde,  und  wo  es  dér  ;  í
Grad  dér  Verletzung  oder  sonstige  Umstánde  nothwendig  machen,
leket  die  Behörde  diesbezüglich  auch  so  die  Untersuchung  ein.
Bezüglich  dér  persönlichen  Verháltnisse  des  Verletzten  ist  die
Einheitlichkeit  leichter  zu  erreichen  und  auch  mehr  erforderlich.  Geschlecht,
  Altér,  Familienstand  des  Verletzten  sind  übrigens  leicht  zu
erkunden  und  in  dieser  Hinsicht  wird  eine  irrige'  Datenlieferung
kaum  vorkommen.
Bei  schwereren  oder  gar  tödtlichen  Unfállen  steigert  sich  die
Bedeutung  dér  Frage,  welche  die  Anzahl  dér  im  Haushalt  des  Verletzten ­
  lebenden  und  auf  seinen  Erwerb  angewiesenen  Familienmitglieder
  erkundet.  Hieher  gehören  die  bereits  erwerbsunfáhigen
Éltem,  Geschwister  und  sonstigen  Verwandten;  die  Gattin  und  die
minderjáhrigen,  noch  nicht  erwerbenden  Kinder.  Dér  Zweck  dér
Frage,  wonach  zu  erkennen  wáre,  wie  viele  Individuen  durch  das
Unglück  des  erwerbsunfáhig  gewordenen  Familienhauptes  betroffen
werden,  erstreckt  den  Begriff  dér  Familie  nothwendigerweise  auch
auf  die  nicht  legalisirten  Verháltnisse.  Die  gemeinsam  in  wilderEhe
lebende  Frau  und  die  unehelichen  Kinder  sind  gleichfalls  in  die
Zahl  dér  Familienglieder  einzurechnen,  wenn  sie  vöm  Erwerb  des
Verletzten  leben  ;  ebenso  bei  dér  ledigen  Arbeiterin  das  durch  sie
erhaltene  uneheliche  Kind.