154*
nőre tehát legalább hat betegségi eset jut. Úgy a betegek, mint a
megbetegedések számában Verőcze, Zágráb, Modrus-Fiume és
Belovár-Körös vármegyék, továbbá Fiume, Eszék és Pécs városok
vannak legrosszabb helyzetben ; a betegeknek s a megbetegedések
nek számában is legkisebb arány szerint részesednek Baja és
Varazsd városok, Szabolcs, Csanád, Szilágy, Turócz, Csongrád,
Szolnok-Doboka és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyék.
A tápdíjas és kórházi napok számából egy tagra legtöbb jut
Modrus-Fiume vármegyében (8*2? nap) és legkevesebb Szabolcs vár
megyében (0*79 nap), egy beteg tagra pedig legtöbb Varazsd városban
(135’9i nap, már a köteles 20 heti ápolási időnek végső határa körül)
és legkevesebb Lika-Krbava vármegyében, 4*24 nap. A maximum
Varazsd, utána azonban sokkal szelidebb arányok következnek:
Turóczban már csak 29*04 napig tart egy keresetképtelenségi eset.
A női tagok százalékában legtöbb gyermekágyi eset fordult
elő Eszéken (24*so%), az egy tagra eső gyermekágyi napok száma
ugyanitt a legtöbb, 5*4? nap, de már az egy gyermekágyas nőre
jutó gyermekágyi napok maximális számát Heves vármegyében
találjuk, 74*66 napot. A másik végletet képviselik Bács-Bodrog vár
megye, a hol a női tagoknak csak 0*76°/o-a volt gyermekágyas,
továbbá Szeben vármegye, a hol az egy női tagra eső gyermek
ágyi napok száma 0*2i volt, végül Liptó vármegye, a hol egy
gyermekágyas nő átlag 8*24 napig élvezett gyermekágyi segélyt.
A betegek átlagos napi létszámában természetesen a nagy
iparos városok járnak elő, s az iparban szegény vidékek marad
nak hátul, a hol betegsegélyző pénztári tagok is alig vannak. Ez
okból érdekesnek tartjuk ideigtatni tiz-tiz törvényhatóságnak nevét,
a melyek a szélsőségeket képviselik. Legmagasabb a betegek át
lagos napi létszáma a következő városokban : 1. Budapest (3.975*92);
2. Pozsony (276*?s); 3. Fiume (218*28); 4. Zágráb (212*87); 5.
Temesvár (125*7s); 6. Arad (109.06); 7. Kassa (lOO’es); 8. Sopron
(100*52); 9. Szeged (98*44) és 10. Eszék (92*63). Legalacsonyabb a
betegek napi létszáma a következő vármegyei törvényhatóságokban:
1. Lika-Krbava (0*98); 2. Fejér (1*49); 3. Szilágy (3*oo); 4. Szabolcs
(4*9o); 5. Abauj-Torna (5*os); 6. Csik (6*ső) ; 7. Csongrád (7*28);
8. Alsó-Fehér (7*as); 9. Bihar (7*si) és 10. Árva (7*6o),
A betegek átlagos napi létszáma a tagok százalékában — egy
jellemző kifejezője azon város vagy vármegye munkás egészségügyi
viszonyainak — ezekben a törvényhatóságokban volt legnagyobb;
1. Modrus-Fiume vármegye (a hol naponkint a tagoknak 2*27 száza
léka volt beteg); 2. Fiume város (2*23%); 3. Zágráb 'város (l*9o°/o);
4. Pozsony város (l*87°/o); 5. Selmecz- és Bélabánya (l*76°/o);
6. Eszék (l*7o°/o); 7. Szerém vármegye (l*6i°/o); 8. Kolozsvár
(l*57°/o); 9. Budapest (l*43°/o) és 10. Zágráb vármegye (a tagoknak
1*40 százaléka). A tagoknak legkisebb százaléka volt beteg napon
kint a következő városokban és vármegyékben: 1. Szabolcs vár
megye (0*22°/o); 2. Szilágy vármegye (0*26°/o); 3. Lika-Krbava vár
megye (0*37°/o); 4. Zombor város (0*5i°/o); 5. Csanád vármegye
(0*53°/o); 6. Jász-Nagy-Kun-Szolnok vármegye (0*56°/o); 7. Csongrád
és 8. Alsó-Fehér vármegyék (egyenkint (0*5? °/o); 9. Szolnok-Doboka
vármegye (0*6s%) ; 10. Baja város (0*59°/o). Egy tápdíjas és gyermek
ágyi napra legtöbbet költött Zombor, 1*94 koronát, azután Budapest,
1 *35 koronát; a kórházi napok költsége feltűnő magas Árva vár
megyében (13*27 korona) és Zombor városban (12*21 korona);
azután — nagy csökkenéssel — Temes vármegye következik, egy
kórházi napra eső 4 korona 56 fillérnyi kiadásával.
Az ingyenes orvosi segélyt és gyógyszereket a tagok leginkább
Szatmár-Németibenvették igénybe (a tagok 200százaléka), azutánEszé-
ken(170°/o); legkisebb mérvű volt ez a segélyezés Hunyad vármegyében
és Komárom városban, a hol a tagok 12 százaléka élt csak ingyen
orvosi tanácscsal. A családtagok segélyezése Ung vármegyében folyt
legintenzivebben, a hol a tagok 82 százaléka részesült a segélynek
ebben a formájában, továbbá Kolozsvárott (74%); Tolna és Borsod vár
megyékben, Kassa, Debreczen és Versecz városokban azonban a
tagoknak csak egy-egy százalékára jut egy ily segélyezési eset.
A budapesti betegsegélyző pénztárak betegségi statisztikájá
nak részleteiből is idézhetünk nehány figyelemreméltóbb adatot.
(A táblázatot 1. a 156. és 157. lapokon).
eine kranke Frau alsó wenigstens sechs Erkrankungsfálle kommen.
Hinsichtlich dér Zahl dér Kranken wie dér Erkrankungen sind die
Komitate Verőcze, Zágráb, Modrus-Fiume und Belovár-Kőrös, ferner
die Stádte Fiume, Eszék und Pécs am schlechtesten daran; an
dér Zahl dér Kranken wie dér Erkrankungen betheiligen sich im
kleinsten Verháltnis die Stádte Baja und Varazsd, die Komitate
Szabolcs, Csanád, Szilágy, Turócz, Csongrád, Szolnok-Doboka und
Jász-Nagykun-Szolnok.
Von dér Zahl dér Pflegegeld- und Spitalstage entfallen auf
ein Mitglied die meisten im Komitat Modrus-Fiume (8*27 Tagé), die
wenigsten im Komitat Szabolcs (0*79 Tagé), auf ein krankes Mit
glied die meisten in dér Stadí Varazsd (135*91 Tagé, nahe zűr áus-
sersten Grenze dér obligaten 20-wöchentlichen Pflegezeit) und die
wenigsten im Komitat Lika-Krbava 4*24 Tag. Das Maximum ist
Varazsd, darauf folgen aber gleich um vieles abgeschwáchte Ver-
háltnisse; in Turócz dauert ein Fali dér Ervverbsunfáhigkeit nur
noch 29*04 Tagé.
In Perzenten dér weiblichen Mitglieder kamen die meisten
Kindbettfálle in Eszék vor (24*30%), hier ist auch die Zahl dér
auf ein Mitglied entfallenden Kindbett-Tage die grösste, 5*4? Tagé,
abér die maximale Zahl dér auf eine Wöchnerin entfallenden Kind
bett-Tage zeigt das Komitat Heves mit 74*66 Tagén. Das andere
Extrém vertreten das Komitat Bács-Bodrog, wo nur 0*75°/o dér
weiblichen Mitglieder Wöchnerinen waren, ferner das Komitat
Szeben, wo die Zahl dér auf ein weibliches Mitglied entfallenden
Kindbett-Tage 0*2i war, schliesslich das Komitat Liptó, wo eine
Wöchnerin durchschnittlich 8*24 Tagé Kindbett-Unterstützung
genoss.
Im durchschnittlichen táglichen Krankenstand gehen natürlich
die grossen Industriestádte voran und bleiben die industriearmen
Gegenden zurück, wo sich auch' Krankenkassen-Mitglieder kaum
beflnden. Aus dicsem Grunde ist es interessant, die Namen von
je 10 Munizipien anzuführen, welche die Extrémé vertreten.
Am grössten ist dér durchschnittliche tágliche Krankenstand in
folgenden Stádten; 1. Budapest (3.975*92), 2. Pozsony (276*7ö),
3. Fiume (218*28), 4. Zágráb (212*8?), 5. Temesvár (125’ts), 6. Arad
(109*os), 7. Kassa (100*os), 8. Sopron (100*52), 9. Szeged (98*44)
und 10. Eszék (92*63). Am niedrigsten ist dér tágliche Kranken
stand in folgenden Komitats-Munizipien: 1. Lika-Krbava (0*9e).
2. Fejér (1 *49), 3. Szilágy (3*oo), 4. Szabolcs (4*9o), 5. Abauj-Torna
(5*os), 6. Csik (6*85), 7. Csongrád (7*28), 8. Alsó-Fehér (7*28),
9. Bihar (7*3i) und 10. Árva (7*eo).
Dér durchschnittliche tágliche Krankenstand war in Perzenten
dér Mitglieder — als kennzeichnender Ausdruck dér Arbeiter-
Sanitáts-Verhaltnisse dér betreffenden Stadt oder des Komitates —
in folgenden Munizipien dér grösste: 1. Modrus-Fiume (wo táglich
2*27 Perzent dér Mitglieder krank waren), 2. Stadt Fiume (2*23%),
3. Stadt Zágráb (1*90%), 5. Stadt Pozsony (1*87%), 5. Selmecz- und
Bélabánya (l*76°/o), 6. Eszék (l*7o°/o), 7- Kömitat Szerém (l*oi°/o),
8. Kolozsvár (l*67°/o), 9. Budapest (l*4s°/o) und 10. Komitat Zágráb
(l*4o Perzent dér Mitglieder). Das kleinste Perzent dér Mitglieder
war táglich in folgenden Stádten und Komitaten krank; 1. Komitat
Szabolcs (0*22%), 2. Komitat Szilágy (O*20°/o), 3. Komitat Lika-
Krbava (0*37°/o), 4. Stadt Zombor (0*6i°/o), 5. Komitat Csanád
(0*63°/o), 6. Komitat Jász-Nagykun-Szolnok (0*56°/o), 7. Komitat
Csongrád und 8. Komitat Alsó-Fehér (jedes je 0*57°/o), 9. Komitat
Szolnok-Doboka (0*58°/o), 10. Stadt Baja (0*69%). Auf einen Pflege
geld- und Kindbett-Tag hat Zombor das meiste ausgegeben, 1*94
Kronen, dann Budapest 1*35 Kronen; die Kosten dér Spitalstage
sind auffallend hoch im Comitat Árva (13*2?) und in dér Stadt
Zombor (12*21 Kronen); dann folgt mit grosser Verminderung das
Komitat Temes, wo auf einen Spitalstag 4 Kronen 56 Heller ent
fallen.
Die unentgeltliche árztliche Hilfe und Medikamente sind von
den Mitgliedern in grösstem Maasse in Szatmár-Németi in Anspruch
genommen worden (von 200 Perzent dér Mitglieder), dann in Eszék
(170%), am wenigsten im Komitat Hunyad und in dér Stadt Ko
márom, wo nur 12 Perzent dér Mitglieder árztlichen Rath einhol-
ten. Die Unterstützung dér Familienglieder wurde im Komitat Ung
am intensivsten betrieben, wo 82 Perzent dér Mitglieder dieser Form
dér Unterstützung theilhaftig waren ; ferner in Kolozsvár (74%);
in den Komitaten Tolna und Borsod und in den Stádten Kassa,
Debreczen und Versecz kommt ein solcher Unterstützungsfall nur
auf ein Perzent dér Mitglieder.
Auch aus den Details dér Krankheitstatistik dér Budapester
Krankenkassen können wir einige beachtenswerte Daten anführen.
(S. die Tabelle auf den Seiten 156 und 157.)