10*

Ezen  a  kereskedelemügyi  m.  kir.  miniszter  űr  ő  Nagyrnéltósága  által
elrendelt  adatgyűjtésnek  czélja  az  ipari  balesetek  számáról  minél  kimerítőbb
és  teljesebb  képet  nyerni,  hogy  ez  alapon  a  baleset-biztosításnak  kérdése
esetleg  megoldható  legyen,  miért  is  a  betegsegélyző-pénztáraknak  saját  érdekükben ­
  is  a  legnagyobb  buzgósággal  kell  törekedniük,  hogy  a  tagjaikat  ért
minden  balesetről  haladéktalanul  és  kivétel  nélkül  megtegyék  jelentésüket.
Figyelmeztetem  különben  Czímet,  hogy  a  magyar  kir.  központi  statisztikai
hivatal  élni  fog  az  1897.  évi  XXXV.  t.-czikkben  biztosított  abbeli  jogával,
hogy  a  balesetek  pontos  bejelentését  helyszíni  vizsgálatok  útján  ellenőrizze,
s  figyelmeztetem  egyúttal  a  fentidézett  törvényczikknek  ■/.  alatt  csatolt
kivonatban  is  közölt  azon  szakaszaira,  melyek  az  adatszolgáltatást  elmulasztó,
vagy  azt  megtagadó  felek  ellenében  alkalmazható  megtorlást  szabályozzák.
Megjegyzem  végül,  hogy  a  baleset  bejelentése  elmulasztásának  nem
szolgálhat  mentségéül  az,  hogy  esetleg  Czímnek  a  bejelentésre  használandó
levelezőlapok  nem  állottak  rendelkezésére,  mert  e  levelezőlapokat  —  ha  a
most  küldött  készlet  esetleg  fogyatékán  volna  —  az  ugyancsak  idecsatolt
mintájú  levelezőlapon  nyilvánított  kérésre  alulirt  hivatal  a  szükséghez  mért
számban  mindig  postafordultával  fogja  Czím  rendelkezésére  bocsátani.
Budapest,  1898.  évi  deczember  hó  22-én.
Jekelfalussy  s.  k.
igazgató.
Lényegileg  ugyanezen  tartalmú  felhívás  bocsáttatott  ki  a
balesetbiztosító-társaságokhoz  is.
Az  adatgyűjtésnek  ez  a  reformja  az  1899.  évi  január  hó  1-től
kezdődőleg  lépett  életbe.  Eltekintve  az  első  hónapokban  még
természetszerűleg  előforduló  nehézségektől,  mindkét  rendbeli  adatszolgáltatók ­
  járatlanságától:  a  reform,  a  mi  az  ellenőrzési  módszert
illeti,  fényesen  bevált,  a  mi  kiviláglik  abból  az  egyetlen  adatból  is,
hogy  még  1898-ban  1447  nagyipari  balesetről  szereztünk  tudomást,
a  fontiek  szerint  reformált  baleseti  statisztika  a  következő  évben
már  10.279  balesetről  számolt  be.
Egyes  kisebb  módosítások  az  adatgyűjtésen  történtek  már
az  első  év  folyamán  is;  nevezetesen  a  betegsegélyző  pénztárak
fölmentettek  azon,  kezdetben  elrendelt,  a  pénztárakra  azonban  terhesnek ­
  látszó  kötelezettségük  alól,  hogy  minden  sérülésről  haladéktalanul ­
  tegyenek  jelentést,  s  megengedtetett,  hogy  jelentéseiket
hetenként  egyszer,  a  táppénzek  kifizetése  napján  terjeszszék  be.
A  statisztikai  hivatal  fölterjesztésére  pedig  a  kereskedelemügyi
minister  úr  a  belügyminister  úrral  egyetértőleg  rendeletileg  kimondja,
hogy  a  munkaadóknak  az  1893.  évi  XXVIII.  t.-cz.-ben  szabályozott ­
  balesetbejelentési  kötelezettsége  csak  azon  ipari  sérülésekre
terjed  ki,  a  melyek  a  sérült  munkásnak  halálát,  vagy  három  napnál
tovább  tartó  munkaképtelenségét  okozzák.  Az  idézett  törvény  ugyanis
általában  minden  balesetnek  bejelentéséről  szólván,  szószerinti  értelmezésben ­
  ezen  rendelkezés  alá  estek  volna  mindazon,  egész  jelentéktelen ­
  sérülések,  karczolások  is,  a  melyek  munkaképtelenséget
egyáltalán  nem  okozva,  a  baleset  szó  fogalma  alá  tulajdonképen
nem  vonhatók,  s  a  melyeknek  bejelentése  csupán  a  munkaadóra
nézve  okozott  fölösleges  nyűgöt  és  terhet  a  nélkül,  hogy  a  balesetstatisztikának ­
  czéljait  előmozdította  volna,  és  a  balesetbiztosítás
előkészítésénél  értékesíthető  lett  volna.
A  balesetstatisztikának  ez  a  reformja,  —  legalább  azokban  az
esetekben,  a  mikor  a  munkás  valamely  betegsegélyző  pénztárnak
(és  nem  bányatársládának  vagy  egyéb  betegsegélyző-egyesületnek)
a  tagja,  és  a  mikor  a  betegsegélyző  pénztár  nincs  egyúttal  a  munkaadó ­
  kezelésében  —  mint  ellenőrzési  módszer  minden  tekintetben
megfelelt  a  várakozásoknak  és  a  statisztikai  anyagnak  teljessé  tételére ­
  a  legnagyobb  mértékben  közrehatott.
Lényeges  hiányát  képezte  azonban  továbbra  is  a  balesetstatisztikának ­
  az  a  körülmény,  hogy  úgy  a  munkaadónak  a  jelentése, ­
  mint  a  betegsegélyző-pénztárnak  a  levelezőlapja  csupán  a
beállott  munkaképtelenségnek  előrelátható  tartamáról  számolt  be,
annak  bejelentésével  azonban,  hogy  a  munkaképtelenség  tényleg
mennyi  ideig  tartott,  és  a  sérülés  lefolyása  milyen  eredménynyel
végződött;  teljesen  visszatért-e  a  korábbi  munkaképesség,  vagy
megfogyatkozott-e  részben  vagy  elveszett-e  egészen,  —  adós  maradt.
Szükségtelen  pedig  bővebben  fejtegetni,  hogy  a  munkaképtelenségnek ­
  előreláthatólag  való  meghatározása  a  legtöbb  esetben  a  valóságtól ­
  mennyire  eltérő  adatokat  tartalmaz,  s  hogy  a  leggyakorlottabb

Dicse  von  Sr.  Excellenz  dem  Herrn  k.  u.  Handelsminister  verordnete
Datensammlung  hat  den  Xweck,  cin  möglichst  erschöpfendes  und  vollstándiges
  Bild  über  die  Zahl  dér  gewerblichen  Unfálle  zu  gébén,  darnit  auf
dieser  Grundlage  die  Frage  dér  Unfallversicherung  eventuell  gelöst  werden
könne  ;  deswegen  habén  sich  die  Krankenkassen  in  ihrem  eigenen  Interessé
mit  dem  grössten  Eifer  zu  bestreben,  dass  sie  jeden  Unfall,  dér  ihre  Mitglieder
  betroffen,  unverzüglich  und  ausnahmslos  anmelden.  Ich  mache  übrigens
  Adressaten  aufmerksam,  dass  das  k.  u.  statistische  Zentralamt  von  dem
im  G.-A.  XXXV  :  1897  gewáhrleisteten  Rechte  Gebrauch  machen  und  die
pünktliche  Anzeige  dér  Unfálle  durch  Inspizirungen  an  Őrt  und  Stelle  kontrollkén ­
  wird,  und  weise  zugleich  auf  die  im  Auszuge  unter  •/.  noch
mitgetheilten  Abschnitte  des  oben  angeführten  G.-A.  hin,  die  bestiramen,
welche  Strafen  gégén  die  die  Datenlieferung  versáumenden  oder  verweigernden
  Partéién  angewendet  werden  können.
Ich  bemerke  schliesslich,  dass  es  nicht  zűr  Entschuldigung  des  Versaumens
  dér  Anmeldung  eines  Unfalles  dienen  kann,  dass  dem  Adressaten
die  zűr  Anmeldung  zu  verwendenden  Postkarten  nicht  zurVerfügung  standén,
da  die  Postkarten  —  falis  dér  jetzt  geschickte  Vorrath  erschöpft  ware  •—
auf  Ansuchen  auf  einer  Postkarte  nach  gleichfalls  beigelegtem  Formulare
seitens  des  gefertigten  Amtes  dem  Adressaten  immer  postwendend  in  erforderlicher
  Anzahl  zűr  Verfügung  gestellt  werden.
Budapest  am  23.  Dezember  1898.
Jekelfalussy,  m.  p.
Direktor.
An  die  Unfallversicherungs-Gesellschaften  wurde  eine  Aufforderung
  wesentlich  identischen  Inhaltes  erlassen.
Dicse  Reform  dér  Datensammlung  ist  vöm  1.  Jánner  1899
angefangen  ins  Leben  getreten.  Abgesehen  von  den  in  den  ersten
Monaten  noch  naturgemáss  vorkommenden  Schwierigkeiten,  von
dér  Urterfahrenheit  dér  beiden  Kategorien  dér  Datenlieferer;  hat
sich  die  Reform,  was  die  Methode  dér  Kontrolle  betrifft,  glánzend
bewáhrt,  was.  schon  aus  dér  einzigen  Thatsache  ersichtlich  ist,  dass
wáhrend  wir  noch  im  Jahre  1898  von  1447  in  dér  Grossindustrie
vorgekommenen  Unfállen  Kenntnis  erhielten,  die  dem  Obigen
gemáss  reformirte  Unfallstatistik  im'  náchsten  Jahre  bereits  über
10.279  Unfálle  Rechenschaft  gab.
Einzelne  kleinere  Anderungen  erfolgten  schon  im  Laufe  des
ersten  Jahfes;  namentlich  wurden  die  Krankenkassen  dér  Anfangs
ihnen  auferlegten,  aber  für  die  Kassen  lástig  erscheinenden  Verpflichtung
  enthoben,  über  jede  Verletzung  ungesáumt  Meldung  zu
erstatten,  und  es  wurde  gestattet,  ihre  Berichte  wöchentlich  einmal,
  am  Tagé  dér  Auszahlung  dér  Pflegegelder  einzusenden.  Zufolge
Unterbreitung  des  statistischen  Amtes  aber  hat  dér  Herr  Handelsminister ­
  im  Einvernehmen  mit  dem  Herrn  Minister  des  Innern
mittels  Verordnung  bestimmt,  dass  die  im  G.-A.  XXVIII  :  1893
normirte  Unfall-Meldepflicht  dér  Arbeitgeber  sich  nur  auf  diejenigen
Unfálle  erstreckt,  welche  den  Tód  des  verletzten  Arbeiters  oder
eine  lánger  als  drei  Tagé  dauernde  Arbeitsunfáhigkeit  verursachen.
Da  das  angeführte  Gesetz  námlich  im  Allgemeinen  von  dér  Anmeldung ­
  eines  jeden  Unfalles  spricht,  unterlágen  dieser  Verfügung  im
buchstáblichen  Sinne  auch  all  diejenigen  ganz  unbedeutenden  Verletzungen,
  wie  Hautritzungen,  welche  überhaupt  keine  Arbeitsunfáhigkeit ­
  verursachen  und  eigentlich  nicht  in  den  Begriff  des
Wortes  Unfall  gefasst  werden  können  und  dérén  Anmeldung  nur
den  Arbeitgebern  überflüssige  Mühe  und  Kosten  auferlegt  hatte,
ohne  den  Zweck  dér  Unfallstatistik  zu  fördern,  und  bei  dér  Vorbereitung
  dér  Unfallversicherung  verwertet  werden  zu  können.
Diese  Reform  dér  Unfallstatistik  hat  zumindest  in  jenen  Pálién, ­
  da  dér  Arbeiter  Mitglied  einer  Krankenkasse  (und  nicht  einer
Bergwerks-Bruderlade  oder  eines  anderen  Krankenunterstützungs-Vereines)
  ist,  und  wenn  die  Krankenkasse  sich  nicht  zugleich  in
dér  Verwaltung  des  Arbeitgebers  befindet,  als  Kontrollmethode  den
Erwartungen  in  jeder  Hinsicht  entsprochen  und  zűr  Vervollstándigung
  des  statistischen  Materials  in  vollstem  Maasse  beigetragen.
Einen  wesentlichen  Mangel  dér  Unfallstatistik  bildete  aber
auch  weiterhin  dér  Umstand,  dass  sowohl  die  Meldung  des  Arbeitgebers, ­
  als  auch  die  Postkarte  dér  Krankenkasse  nur  über  die
voraussichtliche  Dauer  dér  eingetretenen  Arbeitsunfáhigkeit  berichtete,
  jedoch  die  Anmeldung  dessen  schuldig  blieb,  wie  lángé
thatsachlich  die  Arbeitsunfáhigkeit  gedauert  hat,  und  zu  welchem
Endresultat  dér  Verlauf  dér  Verletzung  gelangt  ist:  ob  die  frühere
Arbeitsfáhigkeit  ganz  wiedererlangt  wurde,  oder  zum  Theile  geschwunden
  oder  ganz  verloren  gegangen  ist.  Es  ist  aber  überflüssig,
  des  weitern  zu  erörtern,  dass  die  voraussichtliche  Bemessung
dér  Arbeitsunfáhigkeit  in  den  meisten  Pálién  von  dér  Wirklichkeit
weit  entfernte  Daten  enthált,  und  mitunter  auch  dér  erfahrenste
Arzt  nicht  im  Standé  ist,  die  Dauer  und  das  Endresultat  des
Krankheitsprozesses  vorherzusagen,  da  zuweilen  unerwartete  Komplikationen
  die  einen  günstigen  Verlauf  verheissende  Krankheit